MU: „Nem félek kimondani, néhány játékos kizárólag a pénz miatt jön ide”

2019.05.14. 18:13
null
Alexis Sánchez teljesítménye elmarad a várttól (Fotó: AFP)
Patrice Evránál már megszokhattuk, hogy ami a szívén, az a száján, és ezt ismét bizonyította a 81-szeres francia válogatott futballista, aki ezúttal korábbi klubja, a Manchester United egyik játékosáról mondta el kendőzetlen véleményét.

A korábbi kiváló balhátvéd egykori csapattársával, Gary Neville-lel beszélgetett a Manchester Unitedről, és többek között szóba került Alexis Sánchez is, aki eddig finoman fogalmazva sem nyújtja azt a „vörös ördögöknél”, amiért szerződtették az Arsenaltól.

„Nem félek kimondani, néhány játékos kizárólag a pénz miatt jön ide – mondta Evra. – Nincs semmi bajom Alexis Sánchezzel, ám amikor megláttam a bejelentést, arra gondoltam, hogy a Manchester United történelme egyfajta mélyponthoz ért. Volt ajánlata a Manchester Citytől is, amely alacsonyabb fizetést, ugyanakkor jobb futballt kínált. Nem jó ezt kimondani, de a City jobban játszik, és Guardiola keze alatt tovább fejlődhetett volna. Ezek után kíváncsi vagyok, mi volt az igazi oka annak, hogy a Unitedet választotta. Ne mondják nekem, hogy gyerekkora óta szerette a klubot! Vagy a pénz döntött, vagy ő akart lenni az első számú sztár.”

Alexis Sánchez 2018 januárjában írt alá az MU-hoz, heti 350 ezer fontos fizetésért (ez az összeg a különböző bónuszokat és jogdíjakat beleszámítva eléri az 500 ezer fontot). A mögöttünk hagyott idényben 27 tétmeccsen két gólt és négy gólpasszt jegyző chilei támadó nem tudott alapemberré válni a manchesterieknél, és könnyen lehet, hogy erre már nem is lesz lehetősége, mivel a hírek szerint a játékos ügynöke a Juventusszal tárgyal.

A TELJES BESZÉLGETÉS

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
16 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41
Ezek is érdekelhetik