Tottenham: Kane sérülése súlyos, ebben az idényben aligha játszhat

2019.04.11. 21:36
null
Harry Kane idényének valószínűleg vége (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Tottenham Hotspur–Manchester City összecsapáson a hazaiak csapatkapitányát, Harry Kane-t komolynak tűnő sérülés miatt le kellett cserélni. A londoni klub csütörtök este közleményben erősítette meg, a játékos bokasérülése súlyos, ami arra enged következtetni, hogy ebben az idényben már nem lép pályára.

 

Harry Kane-t a Manchester City elleni BL-negyeddöntőn a második félidő elején kellett lecserélni, miután Fabian Delph rálépett a bokájára. A csatár az ápolást követően csak segítséggel tudta elhagyni a játékteret.

A londoniak vezetőedzője, Mauricio Pochettino már a mérkőzés után elmondta, hogy súlyosnak tűnik a Spurs csapatkapitányának sérülése, és félő, hogy hosszú időre kidől.

A Tottenham csütörtök esti közleményében adott tájékoztatást a játékos állapotáról, amelyben leírja, hogy a bal bokájában komoly szalagsérülést állapítottak meg az orvosok, így hosszú kihagyás várhat rá.

Az angol válogatott csapatkapitánya így minden bizonnyal már nem lép pályára ebben az idényben, viszont sajtóhírek szerint a Nemzetek Ligája négyes döntőjére lehetséges a felépülése.

A Spurs másik kulcsembere, Dele Alli is megsérült a hétközi BL-meccsen, neki a keze tört el, de nem súlyosan sérült, s lehet, hogy már ezen a hétvégén pályára léphet a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Aranycipő: nincs változás az első háromban, Igor Thiago ismét egyedül a negyedik

Minden más foci
2026.03.17. 09:59

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Koszovói labdarúgó volt a hét nyertese az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2026.03.10. 09:40
Ezek is érdekelhetik