MU: Solskjaer nagy vágya – ennyi pont kell a 4. helyhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.03. 12:04
null
Ole Gunnar Solskjaer elmondta, hány pontot kell szerezniük a negyedik helyhez (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a kedd esti, Wolverhamptontól elszenvedett 2–1-es vereség után arról beszélt, hogy a hátralévő hat mérkőzéséből legalább ötöt meg kell nyernie a gárdának, hogy odaérjen a negyedik helyre.

 

A meglepő zakót követően a Manchester United 61 ponttal az ötödik helyen áll, a harmadik Arsenal, a negyedik Tottenham, de még a hatodik Chelsea is egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a „vörös ördögöknél”.

Solskjaer kedd este elmondta, mit kell tennie csapatának ahhoz, hogy odaérjen a legjobb négybe a Premier League-ben.

„Többször nem kaphatunk ki. Az együttes jó, úgyhogy nehéz dolga lesz az ellenfeleinknek, a teljesítményünk győzelmet érdemelt volna. Korábban azt mondtam, hogy az utolsó hét fordulóban 15 pontra van szükségünk, vagy az utolsó nyolcban 18-ra. A Watford ellen begyűjtöttünk hármat, úgyhogy most ott vagyunk, hogy a záró hat fordulóban 15 pontot kell összegyűjtenünk. Sok mindenben kell javulnunk, mert a Barcelona kiemelkedő alakulat, de néhány napot majd igénybe veszünk az elemzésre és arra, hogy felszívjuk magunkat.”

Solskjaer vágyát nem lesz egyszerű teljesíteni, a Manchester United ugyanis a bajnokságban többek között még az Evertonnal, a Manchester Cityvel és a Chelsea-vel is összecsap.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ

Wolverhampton Wanderers–Manchester United 2–1 (McTominay 13., ill. Diogo Jota 25., Smalling 77. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 24 7 1 72–19 +53 79
2. Manchester City 31 25 2 4 81–21 +60 77
3. Arsenal 31 19 6 6 65–39 +26 63
4. Tottenham 31 20 1 10 58–34 +24 61
5. Manchester United 32 18 7 7 61–43 +18 61
6. Chelsea 31 18 6 7 52–34 +18 60
7. Wolverhampton 32 13 8 11 40–39 +1 47
8. Watford 32 13 7 12 47–47 0 46
9. Leicester City 32 13 5 14 42–43 –1 44
10. Everton 32 12 7 13 45–42 +3 43
11. West Ham 32 12 6 14 41–48 –7 42
12. Bournemouth 32 11 5 16 43–58 –15 38
13. Crystal Palace 31 10 6 15 38–41 –3 36
14. Newcastle 32 9 8 15 31–42 –11 35
15. Brighton & Hove Albion 30 9 6 15 32–43 –11 33
16. Southampton 31 8 9 14 35–50 –15 33
17. Burnley 32 9 6 17 37–59 –22 33
18. Cardiff City 31 8 4 19 28–59 –31 28
19. Fulham 33 4 5 24 30–76 –46 17
20. Huddersfield Town 32 3 5 24 18–59 –41 14
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
13 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27
Ezek is érdekelhetik