nemzetisport.hu 2019.04.02 22:38 Frissítve: 2019.04.02 23:11

PL: a Wolverhampton ismét legyőzte az MU-t; kiesett a Fulham

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Wolverhampton Wanderers hazai pályán 2–1-re legyőzte a Manchester Unitedet. A keddi játéknap másik mérkőzésén a Fulham 4–1-re kikapott a Watford otthonában, így matematikailag is biztossá vált, hogy búcsúzik a Premier League-től.

Mike Dean 100. piros lapját Ashley Young kapta (Fotó: AFP)

 

A Manchester Unitednek volt miért visszavágnia a Wolverhamptonnak (a „farkasok” két hete kiejtették a „vörös ördögöket” az FA-kupából), ennek megfelelően jobban kezdett a vendégcsapat, és Scott McTominay átlövésének köszönhetően viszonylag korán a vezetést is megszerezte. Sokáig azonban nem kellett várni az egyenlítésre, a bombaformában lévő Raúl Jiménez kiugratása után Diogo Jota vette be David de Gea kapuját.

A második félidőből tíz perc telt el, Ole Gunnar Solskjaer csapata pedig emberhátrányba került: Ashley Young egy rossz ütemű becsúszásért megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította. Érdekesség, hogy a Premier League-ben ez volt a 100. piros lap, amelyet Mike Dean osztott ki.

Ennek ellenére a folytatásban is inkább a manchesteriek voltak veszélyesebbek, újabb gólt azonban a hazaiak szereztek: egészen pontosan egy kapu előtti kavarodás végén Chris Smallingról került a labda a saját hálójába.

A ráadásban Ivan Cavaleiro életerős lövése a lécen csattant, de újabb gól már nem esett – a Wolves az FA-kupa után a bajnokságban is megverte a Manchester Unitedet, amely sorozatban a harmadik idegenbeli tétmérkőzését veszítette el.

A Wolverhampton–Manchester United találkozó összefoglalója

A keddi játéknap másik meccsén a Watford Abdoulaye Doucouré góljával szerzett vezetést, ám a Fulham Ryan Babel találatával még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben aztán sebességet váltott a hazai együttes, Will Hughes, Troy Deeney és Kiko Femenía is betalált, így a Watford végül könnyedén otthon tartotta a három pontot. A Fulham számára viszont végzetesnek bizonyult a vereség, hiszen ezzel matematikailag is eldőlt, hogy a csapat – a Huddersfieldhez hasonlóan – búcsúzik a Premier League-től.

A Watford–Fulham mérkőzés összefoglalója

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ

Wolverhampton Wanderers–Manchester United 2–1 (McTominay 13., ill. Diogo Jota 25., Smalling 77. – öngól)
Watford–Fulham 4–1 (Doucouré 23., W. Hughes 63., Deeney 70., Kiko Femenía 75., ill. Babel 33.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Április 3., szerda
20.45: 
Manchester City–Cardiff City
Április 5., péntek

21.00: Southampton–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
Április 6., szombat
16.00: AFC Bournemouth–Burnley
16.00: 
Huddersfield Town–Leicester City
16.00: 
Newcastle United–Crystal Palace
Április 7., vasárnap
15.05: 
Everton–Arsenal (Tv: Spíler1)
Április 8., hétfő
21.00: 
Chelsea–West Ham United
Április 23., kedd
20.45: Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion

 AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 24 7 1 72–19 +53  79
2. Manchester City 31 25 2 4 81–21 +60  77
3. Arsenal 31 19 6 6 65–39 +26  63
4. Tottenham 31 20 1 10 58–34 +24  61
5. Manchester United 32 18 7 7 61–43 +18  61
6. Chelsea 31 18 6 7 52–34 +18  60
7. Wolverhampton 32 13 8 11 40–39 +1  47
8. Watford 32 13 7 12 47–47 0 46
9. Leicester City 32 13 5 14 42–43 –1  44
10. Everton 32 12 7 13 45–42 +3  43
11. West Ham 32 12 6 14 41–48 –7  42
12. Bournemouth 32 11 5 16 43–58 –15  38
13. Crystal Palace 31 10 6 15 38–41 –3  36
14. Newcastle 32 9 8 15 31–42 –11  35
15. Brighton & Hove Albion 30 9 6 15 32–43 –11  33
16. Southampton 31 8 9 14 35–50 –15  33
17. Burnley 32 9 6 17 37–59 –22  33
18. Cardiff City 31 8 4 19 28–59 –31  28
19. Fulham 33 4 5 24 30–76 –46  17
20. Huddersfield Town 32 3 5 24 18–59 –41  14
2019.05.19 23:39:01

Angol labdarúgás K. T. I.

Karizmáját politikusi pályára lépő apjától, emberszeretetét az anyjától örökölte a Man. City búcsúzó kapitánya.

2019.05.19 22:57:15

Angol labdarúgás S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Sajátos játékaként a sorsnak éppen akkor kapott erőre a hajdani (futball)világbirodalom, s gyűrte maga alá földrészünket, amikor az Egyesült Királyság éppen kifelé brexitelget – már a maga módján… – az egyesült Európából.

2019.05.18 17:45:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A bajnokság és a Ligakupa után az FA-kupában sem lehetett megállítani Pep Guardiola csapatát.

2019.05.13 14:26:34

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Tottenham elleni BL-kiesésre az egész idény rámehetett volna, aztán jött a klubelnök.

2019.05.12 14:41:29

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Brighton még vezetett is, de simán alulmaradt; a Pool 97 pontja sem volt elég az elsőséghez.