MU: „Ez a legnagyobb álmom” – Solskjaer 2013-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.28. 14:14
Mint megírtuk, a Manchester United labdarúgócsapata véglegesítette ideiglenes menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer megbízatását. A norvég szakembernek mindig is ez volt a legnagyobb álma, erről tanúskodik egy hat évvel ezelőtti interjú, amit még a Molde vezetőedzőjeként adott.

„Minden játékosnak, aki futballozott a Manchester Unitedben és vannak edzői ambíciói, az a célja, hogy egy nap ő legyen a klub menedzsere. Ez alól én sem vagyok kivétel, ez a legnagyobb álmom” – mondta Solskjaer 2013-ban a Sky Sports-nak. „Minden játékosnak, aki futballozott a Manchester Unitedben és vannak edzői ambíciói, az a célja, hogy egy nap ő legyen a klub menedzsere. Ez alól én sem vagyok kivétel, ez a legnagyobb álmom” – mondta Solskjaer 2013-ban a Sky Sports-nak.

Solskjaer – aki játékosként 366 mérkőzésen 126 gólt szerzett a Manchester United színeiben 1996 és 2007 között – 2018 decemberében vette át a csapat irányítását ideiglenes menedzserként a távozó José Mourinhótól. Repülőrajtot vett vele a csapat, első nyolc mérkőzését egyaránt megnyerte. Solskjaer 19 eddigi meccsén 14 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlege. Amióta ő felel a szakmai munkáért az MU-nál, egy csapat sem szerzett több pontot a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59