PL: Hodgson fontos sikerrel lett a liga legidősebb menedzsere

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 20:24
A Crystal Palace 4–1-re legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójában.

A Leicester hamar magához ragadta a kezdeményezést, saját térfelére szorította a Crystal Palace-t, amelynek az első félidőben egyetlen kaput is eltaláló kísérlete volt, abból viszont gólt is szerzett! Michy Batshuayi a 41. percben egy távoli lövésbe beletette a lábát, a labda pedig Kasper Schmeichelt alaposan megtréfálva a kapu bal sarkába vágódott (0–1).Michy Batshuayi a 41. percben egy távoli lövésbe beletette a lábát, a labda pedig Kasper Schmeichelt alaposan megtréfálva a kapu bal sarkába vágódott (0–1).

A belga csatár 490 nap után volt ismét eredményes a Premier League-ben.

Roy Hodgson, a Palace menedzsere rekordot döntött a mérkőzésen: a korábban az angol válogatottat is irányító szakember 71 évesen és 198 naposan a PL történetének legidősebb trénere lett.

A rekordot eddig a 2009-ben elhunyt Sir Bobby Robson tartotta, aki a Newcastle United csapatát 2004-ben 71 évesen és 191 naposan vezette.

A második félidőben Jonny Evans révén egyenlített a Leicester, a hazaiak azonban nem örülhettek sokáig, hét perccel később ugyanis Wilfried Zaha villanásával megint ellépett a Palace, amely a 81. percben, majd még a ráadásban is ünnepelhetett, így simán, 4–1-re legyőzte a „rókákat”.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Leicester City–Crystal Palace 1–4
(J. Evans 64., ill. Batshuayi 41., Zaha 70., 93., Milivojevics 81. – 11-esből)
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 1–1 (J. King 14. – 11-esből, ill. R. Jiménez 83. – 11-esből)
Newcastle United–Huddersfield Town 2–0 (Rondón 46., A. Pérez 52.)
Burnley–Tottenham Hotspur 2–1 (Ch. Wood 57., A. Barney 83., ill. Kane 65.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.05:Arsenal–Southampton
15.05:
Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cardiff City–Watford 1–5 (Bamba 81., ill. Deulofeu 18., 61., 63., Deeney 73., 91.)
West Ham United–Fulham 3–1
(J. Hernández 29., I. Diop 40., Antonio 91., ill. Babel 3.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 27 21 2 4 74–20 +54 65
2. Liverpool 26 20 5 1 59–15 +44 65
3. Tottenham 27 20 7 55–27 +28 60
4. Manchester United 26 15 6 5 52–35 +17 51
5. Arsenal 26 15 5 6 53–37 +16 50
6. Chelsea 26 15 5 6 45–29 +16 50
7. Watford 27 11 7 9 39–35 +4 40
8. Wolverhampton 27 11 7 9 35–34 +1 40
9. West Ham 27 10 6 11 35–40 –5 36
10. Bournemouth 27 10 4 13 38–48 –10 34
11. Everton 27 9 6 12 36–39 –3 33
12. Leicester City 27 9 5 13 32–38 –6 32
13. Crystal Palace 27 8 6 13 31–35 –4 30
14. Burnley 27 8 6 13 31–48 –17 30
15. Newcastle 27 7 7 13 24–34 –10 28
16. Brighton & Hove Albion 26 7 6 13 28–39 –11 27
17. Cardiff City 27 7 4 16 25–52 –27 25
18. Southampton 26 5 9 12 28–44 –16 24
19. Fulham 27 4 5 18 26–61 –35 17
20. Huddersfield Town 27 2 5 20 14–50 –36 11
Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
8 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
10 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
15 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik