MU: „Sokkal jobban kezdett, mint én” – Guardiola Solskjaerról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.10. 21:45
null
A manchesteri kolléga, Pep Guardiola szerint jól teljesített eddig Solskjaerral az MU, de nem akar túl sokat foglalkozni a riválissal (Fotó: AFP)
Még nem csapott össze egymással a Manchester United és a Manchester City az új MU-menedzser, Ole Gunnar Solskjaer kinevezése óta, ám a City szakvezetője, Pep Guardiola is követi a városi rivális szereplését. A katalán szakember el is mondta a véleményét a Solskjaer-féle Manchester Unitedről a Manchester Evening Newsnak.

„Sokkal jobban kezdett, mint én, hiszen én elvesztettem az első meccsemet, a másodikon pedig döntetlent értem el. Az összes mérkőzését megnyerte. Fiatal menedzser, hihetetlen eredményekkel. Láttam néhány percet a találkozóikból, jól játszottak” – mondta Guardiola a Manchester Evening Newsnak, de mindössze ennyit volt hajlandó a „vörös ördögökkel” foglalkozni.

„Viszont nem az én dolgom, hogy az ellenfelekről beszéljek, nagyon nehéz összecsapás vár ránk a Wolverhampton ellen.”

Solskjaer első manchesteri derbije (menedzserként) március 16-án lesz, ekkor a United otthon fogadja majd a Cityt.

Legfrissebb hírek

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
18 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
2026.05.22. 11:21

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
2026.05.22. 08:55

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik