PL: a Chelsea hosszabbított világbajnok játékosával

2018.11.23. 09:39
null
Kantét (jobbra) 2017-ben a Premier League legjobb játékosának választották (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2023-ig meghosszabbította N'Golo Kanté szerződését.

 

N'Golo Kanténak 2021 nyarán járt volna le a megállapodása a Chelsea-nél, a klub ezt most két évvel toldotta meg. A kontraktus részletei nem ismertek, de sajtóhírek szerint közel a duplájára, 290 ezer fontra növelték a heti fizetését.

Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbítottam a szerződésem, gyönyörű két év volt az előző, és remélem, hogy a következők is hasonlóan fognak telni. Amióta itt vagyok, rengeteget fejlődtem játékosként, és olyanokat értem el, amire nem is számítottam. Szeretem a várost, szeretem a klubot, és örülök, hogy még tovább lehetek itt” – nyilatkozta a klub honlapjának a világbajok futballista.

A 36-szoros francia válogatott védekező középpályás 2016-ban a Leicester Citytől érkezett a londoni együtteshez, ahol 105 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt és négy gólpasszt jegyzett. Kanté a 2016–2017-es szezonban bajnokságot nyert a Chelsea-vel, és megválasztották az idény legjobbjának a PL-ben.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
8 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38