Anglia: egy ikonnal kevesebb – John Terry visszavonult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.07. 21:36
null
John Terry 19 szezont töltött a Chelsea-nél, öt angol bajnoki címet nyert (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását John Terry, a 78-szeres angol válogatott belső védő, aki szinte teljes felnőttpályafutását (1998–2017) a Chelsea-nél töltötte.

 

„Huszonhárom csodálatos év után úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy abbahagyjam a profi labdarúgást” – írta John Terry közösségi oldalán.

A 37 éves védő 19 szezont töltött a Chelsea-nél (több mint 700 mérkőzésen játszott a klub színeiben), ez idő alatt ötször nyert Premier League-et és FA-kupát, valamint a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is megnyerte a londoniakkal. Tavaly nyáron távozott a fővárosi klubtól, az elmúlt szezonban a másodosztályú Aston Villa labdarúgója volt, a nyáron azonban lejárt a szerződése, és távozott.

Utolsó tétmérkőzését májusban játszotta, amikor a birminghamiek a feljutásért rendezett osztályozó döntőjében 1–0-ra kikaptak a Fulhamtől a Wembleyben.

Szeptemberben sajtóhírek szerint közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Szpartak Moszkvához (állítólag már orvosin is járt az orosz fővárosban), végül azonban meggondolta magát családi okokra hivatkozva.

THANK YOU

974 Likes, 50 Comments - John Terry (@johnterry.26) on Instagram: "THANK YOU "


Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik