Anglia: Terry Lampard játékosa lesz – sajtóhír

2018.06.02. 14:14
null
Mint a régi szép időkben: Terry és Lampard ismét együtt dolgozhat (Fotó: AFP, archív)
Angol lapértesülések szerint az Aston Villát elhagyó John Terry a szintén másodosztályú Derby Countyhoz szerződik.

 

Az angol válogatott és a Chelsea korábbi csapatkapitánya tavaly nyáron igazolt a birminghami együtteshez, amely negyedikként zárta a másodosztályt (Championship), a feljutásról döntő összecsapáson viszont szombaton kikapott a Fulhamtől, így nem jutott az élvonalba. A 37 esztendős védő 36 mérkőzésen lépett pályára az Aston Villában, és egy gólt szerzett.

Terry pályafutása nagyobb részét a Chelsea-nél töltötte, amellyel mindent megnyert, amit lehetett: a nemzetközi porondon Bajnokok Ligáját és Európa-ligát is, míg Angliában ötször volt bajnok, az FA-kupát ötször, a Ligakupát háromszor emelhette a magasba. A „kékeknél” 13 éven keresztül volt csapattársa Frank Lampardnak, akinek hívására minden bizonnyal a Derby Countyhoz igazol.

Lampardot a napokban nevezték ki menedzsernek a klubnál, a korábbi válogatott középpályás hároméves szerződést írt alá. A 39 esztendős szakember elárulta, hogy nagyon közel állnak a megegyezéshez Terryvel, aki még abba is belemegy, hogy az Aston Villánál kapott heti 60 ezer fontos fizetését jelentősen csökkentsék.

Legfrissebb hírek

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Folytatódik a Hull csodája: a Chelsea nem tudta megverni otthon az újoncot

Angol labdarúgás
2026.09.12. 18:11

Varga és Vitális is végig a pályán volt, győzelemmel kezdte a BL-alapszakaszt az AEK

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 20:46

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42