PL: Renato Sanchesre nagyon kiakadtak a Swansea szurkolói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.10. 16:51
Nem épp a legmegfelelőbb pillanatot választotta a Bayern München jelenleg Swansea Citynél kölcsönben szereplő labdarúgója, Renato Sanches arra, hogy legújabb „üzletét” reklámozza.

A portugál szupertehetség szerdán közösségi oldalán jelentette be „vállalkozását”, miszerint a saját arcmására hangulatjelek készültek, s ezt hamarosan be is mutatják.



Ezzel alapvetően probléma nem lenne, ám az időzítés óriási felháborodást váltott ki, Sanches együttese, a Swansea ugyanis kedden hazai pályán kikapott a Southamptontól, amivel szinte biztossá vált, hogy a kiesik a Premier League-ből.

A dühös szurkolók szerint a középpályás talán várhatott volna még kicsit, s tettéből egyértelműen kiderül, hozzáállása nem a megfelelő, ráadásul a pályán sem teljesített jól – Sanches angliai „túrája” alatt mindössze 15 mérkőzésen lépett pályára, január óta pedig combsérülése miatt egyáltalán nem is játszott.




Amikor lehetőséget kapott, akkor sem muzsikált épp fényesen: a Chelsea ellen például olyan hibája volt az Európa-bajnok portugálnak, hogy még Paul Clement menedzser sem hitt a szemének.

Renato Sanches megmozdulása, majd Paul Clement reakciója

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
21 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24