Anglia: tiszta lappal – Joey Barton edzői állást kapott

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 18:46
Új fejezetet nyit életében Joey Barton – a játékosként balhéiról elhíresült korábbi angol válogatott futballista edzőnek áll, júniustól a harmadosztályú Fleetwood Town trénere lesz.

Joey Barton legutóbb a Premier League-ben szereplő Burnley játékosa volt, ám fogadási botránya után tavaly májusban felbontották a szerződését. A 35 éves középpályást az angol szövetség (FA) 18 hónapra eltiltotta, mivel megsértette a fogadásokra vonatkozó szabályzatot: a vád szerint tíz év alatt 1260 fogadást kötött. Fellebbezése után a büntetését öt hónappal csökkentették, így az június elsején lejár – ennek köszönhetően veheti át a Fleetwood irányítását június másodikától.tavaly májusban felbontották a szerződését. A 35 éves középpályást az angol szövetség (FA) 18 hónapra eltiltotta, mivel megsértette a fogadásokra vonatkozó szabályzatot: a vád szerint tíz év alatt 1260 fogadást kötött. Fellebbezése után a büntetését öt hónappal csökkentették, így az június elsején lejár – ennek köszönhetően veheti át a Fleetwood irányítását június másodikától.



Barton játékosként is közel állt hozzá, hogy Fleetwoodba igazoljon: 2012-ben a QPR akarta oda kölcsönadni, miután 12 mérkőzésre eltiltották. Ekkor azonban meghiúsult az üzlet, idén viszont nem: június másodikától immár vezetőedzőként – és nem menedzserként, tehát az átigazolásokért nem ő lesz a felelős, csak a szakmai munkáért – érkezik a League One-ban jelenleg 14. helyen tanyázó klubhoz.

„Nagyon izgatott vagyok. Régóta ismerem a klubot, az elnökkel jó viszonyt ápolok – mondta a hároméves szerződést aláíró Joey Barton. – Nagy döntést hoztam, ez lesz az első edzői megbízatásom. Egy nagy ambíciókkal rendelkező klubhoz csatlakozom."

Barton a februárban Uwe Rösler helyére kinevezett John Sheridant váltja a kispadon júniusban. A BBC úgy értesült, a szakmai stáb összetétele nem változik, csak a vezetőedző személye.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik