MU: Mourinho rábólintott, Ibra napokon belül távozik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.22. 15:45
null
Zlatan Ibrahimovic a hírek szerint többet már nem lép pályára a Manchester Unitedben (Fotó: AFP)
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint Zlatan Ibrahimovic nem tölti ki június 30-ig szóló szerződését a Manchester Unitednél, hanem napokon belül távozik, és az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxyben folytatja a pályafutását.

 

A svéd klasszis 2016-ban igazolt az MU-hoz, s noha tavaly nyáron lejárt a szerződése, és úgy tűnt, el is hagyja az együttest, végül újabb egy évre aláírt. Tavaly áprilistól november elejéig térdsérülés miatt nem játszhatott, majd az év végén megint megsérült, azóta nem lépett pályára.

Alexis Sánchez érkezésével Ibra még nehezebb helyzetbe került a csapatba kerülésért folyó harcban, ezért az ESPN információi szerint úgy döntött, hogy nem várja meg a szezon végét, már most elhagyja a Manchester Unitedet. Ebben nem akadályozza meg José Mourinho sem, aki állítólag zöld utat adott a játékosnak a távozásra.

„Mindannyian úgy gondoljuk, hogy ez Zlatan utolsó idénye a klubnál. Hogy utána még játszik-e, vagy sem, az az ő személyes döntése” – fogalmazott korábban a portugál menedzser.

Ibrahimovic a hírek szerint David Beckham korábbi csapatában, az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxyben folytatja a pályafutását, amely az előző idényben meglepetésre konferenciája utolsó helyén végzett, míg a 2018-as idényt egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte.

A Manchester United a hivatalos honlapján egyelőre nem kommentálta az információkat.

Legfrissebb hírek

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
47 perce

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27
Ezek is érdekelhetik