Premier League: hamarosan bevezetik a videobírót

MTI MTIMTI MTI
2018.01.10. 14:34
null
A VAR a hétfői FA-kupameccs helyszínén (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-szövetség (FA) ügyvezetője szerint sikeres volt a videobírós rendszer (VAR) bemutatkozása, s hamarosan bevezetik a bajnokságban is.

 

„Az FA meg van győződve arról, hogy néhány év múlva azon fogunk mindannyian csodálkozni, hogyan tudtunk létezni a VAR nélkül” – jelentette ki Martin Glenn, hozzátéve, hogy a szövetség már akkor támogatta a rendszer bevezetését, amikor még a nemzetközi szövetség és annak korábbi elnöke, Sepp Blatter ellenezték azt. Glenn ugyanakkor hozzátette, hogy a rendszernek egy mérkőzésen belül nem szabad túl sokszor beavatkoznia a játékba.

A VAR-t hétfőn, a Brighton–Crystal Palace FA-kupamérkőzésen használták először a szigetországban, s rögtön sorsdöntő szerepe volt, ugyanis a rendszert kezelő Neil Swarbrick a felvételek tanulmányozása után adta meg a Brigthon csatára, Glenn Murray hajrábeli gólját, amellyel továbbjutottak a hazaiak.

„Nagyon örülök, hogy jól működött. Jó hír, hogy a mérkőzésnek meg sem kellett állnia, és kiválóan dolgozott együtt Andre Marriner játékvezető, illetve Neil Swarbrick” – hangsúlyozta Glenn.

A VAR-t a német és az olasz bajnokságban már alkalmazzák, s hamarosan döntenek arról, hogy az idei oroszországi világbajnokságon is működjön-e.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
3 órája

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
13 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10
Ezek is érdekelhetik