MU: Nincsenek barátaim a megfelelő körökben – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.02. 13:35
null
José Mourinhónak finoman szólva nem tetszett az ünnepi menetrend (Fotó: AFP)
José Mourinho, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere az évi végi menetrendet kritizálta, mondván, csapatának sokkal kevesebb ideje volt pihenni a mérkőzések között.

 

A „vörös ördögök” a szentestét megelőző nap, valamint az új esztendő első napja között összesen négyszer léptek pályára, a zsúfolt ünnepi időszak azonban nem sült el jól, mivel háromszor is csak döntetlenre volt képes a Mourinho-legénység, amely egyedül a végén az Evertont tudta legyőzni.

A portugál menedzser természetesen nem hagyta szó nélkül a beosztást, amely alapján az MU-nak 215, a Manchester Citynek 247, a Chelsea-nek 270, az Arsenalnak és a Tottenhamnek pedig 290 óra telt el az első és a negyedik mérkőzése között.

„A válasz mindig ugyanaz. A televíziós társaságok döntenek, nekünk pedig el kell fogadnunk. Ezzel nem lenne semmi gond, azonban érzésem szerint néhány klubnak, illetve menedzsernek vannak barátai a megfelelő körökben, nekem pedig nincsenek” – mondta Mourinho.

A manchesterieknél egyébként csak egyetlen csapat, a Leicester City (213 óra) tudott kevesebbet pihenni.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Kedd
20.45: Southampton–Crystal Palace
20.45: Swansea City–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler Tv)
20.45: West Ham United–West Bromwich Albion
21.00: Manchester City–Watford
Szerda
20.45: Arsenal–Chelsea (Tv: Spíler Tv)
Csütörtök (21. forduló)
21.00: Tottenham Hotspur–West Ham United (Tv: Spíler Tv)

Hétfőn játszották
Brighton & Hove Albion–AFC Bournemouth 2–2 (Knockaert 5., G. Murray 48., ill. Cook 33., C. Wilson 79.)
Burnley–Liverpool 1–2 (Gudmundsson 88., ill. Mané 61., Klavan 94.)
Leicester City–Huddersfield Town 3–0 (Mahrez 53., Szlimani 60., Albrighton 92.)
Stoke City–Newcastle United 0–1 (Ayoze Pérez 73.)
Everton–Manchester United 0–2 (Martial 57., Lingard 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 19 2 61–12 +49 59
2. Manchester United 22 14 5 3 45–16 +29 47
3. Chelsea 21 14 3 4 39–14 +25 45
4. Liverpool 22 12 8 2 50–25 +25 44
5. Arsenal 21 11 5 5 38–26 +12 38
6. Tottenham 20 11 4 5 39–20 +19 37
7. Burnley 22 9 7 6 19–19 0 34
8. Leicester City 22 8 6 8 34–32 +2 30
9. Everton 22 7 6 9 25–34 –9 27
10. Watford 21 7 4 10 30–37 –7 25
11. Huddersfield Town 22 6 6 10 18–35 –17 24
12. Brighton & Hove Albion 22 5 8 9 17–27 –10 23
13. Newcastle 22 6 4 12 20–30 –10 22
14. Bournemouth 22 5 6 11 22–34 –12 21
15. Southampton 21 4 8 9 20–30 –10 20
16. Stoke City 22 5 5 12 23–47 –24 20
17. Crystal Palace 21 4 7 10 18–32 –14 19
18. West Ham 20 4 6 10 22–38 –16 18
19. West Bromwich Albion 21 2 10 9 15–28 –13 16
20. Swansea 21 4 4 13 13–32 –19 16
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
12 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
21 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08
Ezek is érdekelhetik