Angol Ligakupa: kicsin múlt a bristoli csoda a Man. City ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 22:40
null
Sergio Agüero fejese a legjobbkor jött a Manchester Citynek (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a Manchester City hazai pályán 2–1-re legyőzte a Bristol Cityt.


A Manchester City némiképp tartalékosan állt fel. Sergio Agüero és Kyle Walker csak a cserepadon kezdett, Nicolás Otamendi a keretben sem volt. Ugyanakkor a Raheem Sterling, Bernardo Silva, Leroy Sané támadósor nem tűnt gyengének.

Az első félidőben nagy iramban játszottak a csapatok. A másodosztályú Bristol City idegenben is bátran futballozott, az esélyesebb manchesterieket olykor zavarba lehetett hozni. Pep Guardiola csapata sokat és veszélyesen támadott, ám mégis a Bristol szerezte meg a vezetést az első félidő hajrájában. Az Eliaquim Mangala védelmi hibája után megítélt büntetőt Bobby Reid váltotta gólra a 44. percben.



A Bristolnak ez volt a 17. találata a Ligakupa mostani kiírásában, minden más csapatnál többször szerzett gólt. Ráadásul ebből 12-t élvonalbeli együttesek ellen ért el.





A Manchester City rögtön a szünet után belehúzott, és tíz percen belül egyenlített Kevin De Bruyne lövésével.

A manchesteriek beszorították a Bristolt, idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a vezetést. Már a hosszabbításban jártunk, amikor a csereként beállt Sergio Agüero beadás után fejjel a hálóba csúsztatott. Így a Manchester City mégis meg tudta nyerni ezt az összecsapást. A Championship negyedik helyén álló Bristol City óriásit küzdött!

A visszavágót január 23-án játsszák.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Manchester City–Bristol City (II.) 2–1 (De Bruyne 55., Agüero 92., ill. Reid 44. – 11-esből)
Szerdán:
21.00: Chelsea–Arsenal (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Garnacho duplázott, a Chelsea bejutott az angol Ligakupa elődöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.12.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik