PL: Unalmas futballt játszik a Manchester United – Van Gaal

MTI MTIMTI MTI
2017.12.12. 12:26
Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője szerint utódjával, José Mourinhóval unalmas futballt játszik az együttes.

„Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit” – mondta a holland szakember, majd hozzátette: ha valaki minőségi csapatot akar látni, „teljesen világos”, hogy a City jobb városi riválisánál.

Van Gaal irányításával 2014 és 2016 között a negyedik és az ötödik helyen zárt a bajnokságban a Manchester United, illetve második idényében megnyerte a csapattal az FA-kupát. Mourinhóval az együttes első idényében diadalmaskodott az Európa-ligában és az Angol Ligakupában, a bajnokságban viszont a hatodik helyen végzett. Ezen kívül a portugál edzőt gyakran éri az a kritika, hogy a rangadókon túlságosan védekező taktikát választ.

„A csapat most védekezik, én ellenben mindig támadófutballt játszattam. De most nem tudnak így futballozni, mert Mourinhónál a védekezés a hangsúlyos” – mondta Van Gaal, aki hozzátette, neki egyébként semmi problémája nincs Mourinhóval.

Az angol élvonalban tizenhat fordulót követően a Manchester City veretlenül – tizenöt győzelemmel és egy döntetlennel –, 46 ponttal áll az élen, előnye a második helyezett Manchester Uniteddal szemben tizenegy pont. A két csapat vasárnap találkozott egymással, a Premier League csúcsrangadóján a City vendégként 2–1-re győzött.

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25
Ezek is érdekelhetik