MU: „Jézusom!” – Mourinho nem tér napirendre játékosa nyilatkozatától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.22. 12:45
null
José Mourinho játékosai hozzáállását és Ander Herrera nyilatkozatát sem érti (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Manchester United menedzsere éles kritikát fogalmazott meg a játékosai felé azok után, hogy csapata 2–1-re kikapott az újonc Huddersfield Town vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában. A portugál szakember szerint a házigazda megérdemelten nyert, saját játékosai teljesítményére pedig nem találja a magyarázatot.

„Hallottam az előbb Ander Herrerát, aki azt nyilatkozta, hogy a hozzáállásunk és a győzni akarásunk nem volt megfelelő. Jézusom! Amikor egy játékos ezt mondja és így is érzi, akkor neki kellene elmennie a sajtótájékoztatóra és elmagyarázni a történteket, mert én nem tudom” – kezdte Mourinho, aki szerint a Huddersfield teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

„Agresszíven, motiváltan és áldozatkészen játszottak. Az a csapat nyert, amelyik megérdemelte. Ilyen egyszerű. A vereség a hozzáállásunk következménye. Ha kikapunk, sokkal jobban szeretek úgy veszíteni, hogy az ellenfél jobb nálunk és kvalitásokban felülmúl minket. Amikor a hozzáállásod miatt szenvedsz vereséget, az nagyon szomorú” – búslakodott Mourinho.

A portugál menedzser hozzátette, nem akar ujjal mutogatni a két gólnál nagyot hibázó Juan Matára és Victor Lindelöfre, mert nem arról van szó, hogy lerombolták volna a csapat jó teljesítményét. Úgy véli, ha a csapat csak az ő hibáik miatt szenvedett volna vereséget, akkor felelősségre lehetne őket vonni, így azonban nem.

„A teljesítményünk természetesen aggodalomra ad okot. Ha ez ma megtörtént, miért ne történhetne meg holnap is?” – tette fel a költői kérdést Mourinho.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Manchester United hátránya szombati vereségével öt pontra nőtt a listavezető Manchester City mögött, míg a harmadik helyezett Tottenham vasárnap utolérheti pontszámban az MU-t, ha legyőzi otthon a Liverpoolt. A „vörös ördögök” a következő fordulóban éppen a Spursszel vívnak rangadót.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Szombati eredmények

Southampton–West Bromwich Albion 1–0 (Bufal 85.)
Huddersfield Town–Manchester United 2–1 (Mooy 28., Depoitre 33., ill. Rashford 78.)
Manchester City–Burnley 3–0 (Agüero 30. – 11-esből., Otamendi 73., Leroy Sané 75.)
Newcastle United–Crystal Palace 1–0 (Merino 86.)
Stoke City–AFC Bournemouth 1–2 (M. Diouf 63., ill. Surman 16., Stanislas 18. – 11-esből)
Swansea City–Leicester City 1–2 (Mawson 56., ill. F. Fernández 25. – öngól, Okazaki 49.)
Chelsea–Watford 4–2 (Pedro 12., Batshuayi 71., 95., Azpilicueta 87., ill. Doucouré 45+2., R. Pereyra 49.)

Pénteken játszották
West Ham United–Brighton & Hove Albion 0–3 (G. Murray 10., 75. – a másodikat 11-esből, Izquierdo 45+2.)

VASÁRNAP
14.30:
Everton–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
17.00: Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 9 8 1 32–4 +28 25
2. Manchester United 9 6 2 1 22–4 +18 20
3. Tottenham 8 5 2 1 15–5 +10 17
4. Chelsea 9 5 1 3 17–10 +7 16
5. Watford 9 4 3 2 15–17 –2 15
6. Newcastle 9 4 2 3 10–8 +2 14
7. Arsenal 8 4 1 3 12–10 +2 13
8. Liverpool 8 3 4 1 13–12 +1 13
9. Burnley 9 3 4 2 8–9 –1 13
10. Southampton 9 3 3 3 8–9 –1 12
11. Huddersfield Town 9 3 3 3 7–10 –3 12
12. Brighton & Hove Albion 9 3 2 4 9–10 –1 11
13. West Bromwich Albion 9 2 4 3 7–10 –3 10
14. Leicester City 9 2 3 4 12–14 –2 9
15. Swansea 9 2 2 5 6–10 –4 8
16. Everton 8 2 2 4 5–13 –8 8
17. West Ham 9 2 2 5 8–17 –9 8
18. Stoke City 9 2 2 5 10–20 –10 8
19. Bournemouth 9 2 1 6 6–13 –7 7
20. Crystal Palace 9 1 8 2–19 –17 3
Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik