MU: Mikor játszhat újra Pogba? Fogalmam sincs – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 20:02
Elképzelhető, hogy az előzetes feltételezésekkel ellentétben hosszabb időt kell kihagynia Paul Pogbának, a Manchester United középpályásának. Azt, hogy erre mennyi az esély, viszont még maga a klub menedzsere sem volt képes megmondani.

Pogbát a múlt keddi, FC Basel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen már a 20. percben le kellett cserélni, majd a találkozót követően mankóval távozott a Old Traffordról.Pogbát a múlt keddi, FC Basel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen már a 20. percben le kellett cserélni, majd a találkozót követően mankóval távozott a Old Traffordról.

Eleinte úgy tűnt, hogy az MU mezében csapatkapitányként először pályára lépő francia nagyjából hat hetet lesz kénytelen kihagyni, ám egyes hírek szerint akár több időbe is telhet, mire újra játékképes lesz. Erre szerettek volna választ kapni az újságírók a Southampton elleni Premier League-összecsapás előtti sajtótájékoztatón, ám Mourinho válaszából nem sok derült ki.

„Fogalmam sincs, mikor játszhat újra, de ez jó lehetőség mások számára, hogy pályára léphessenek – mondta a portugál tréner. – Nem fogom sírva visszaszámolni a napokat, amíg Pogba visszatér. Amikor ez megtörténik, majd üdvözölni fogom, de addig is bizalommal vagyok a többi játékosom felé.”

Marcos Rojo, Zlatan Ibrahimovic és Axel Tuanzebe szintén sérült, így biztos, hogy Pogba mellett rájuk sem számíthat Mourinho a szombaton 16.00-kor kezdődő találkozón.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Szombat
13.30:
West Ham United–Tottenham Hotspur (Tv: Prime)
16.00: Burnley–Huddersfield Town
16.00: Everton–AFC Bournemouth
16.00: Manchester City–Crystal Palace
16.00: Southampton–Manchester United (Tv: Spíler Tv)
16.00: Stoke City–Chelsea
16.00: Swansea–Watford
18.30: Leicester City–Liverpool (Tv: Spíler Tv)
Vasárnap
17.00: Brighton & Hove Albion–Newcastle United (Tv: Spíler Tv)
Hétfő
21.00: Arsenal–West Bromwich Albion (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 5 4 1 16–2 +14 13
Manchester United 5 4 1 16–2 +14 13
3. Chelsea 5 3 1 1 8–5 +3 10
4. Newcastle 5 3 2 6–4 +2 9
5. Tottenham 5 2 2 1 7–3 +4 8
6. Huddersfield Town 5 2 2 1 5–3 +2 8
7. Burnley 5 2 2 1 6–5 +1 8
8. Liverpool 5 2 2 1 9–9 0 8
9. West Bromwich Albion 5 2 2 1 4–4 0 8
9. Southampton 5 2 2 1 4–4 0 8
11. Watford 5 2 2 1 7–9 –2 8
12. Arsenal 5 2 1 2 7–8 –1 7
13. Stoke City 5 1 2 2 5–6 –1 5
14. Swansea 5 1 2 2 2–5 –3 5
15. Leicester City 5 1 1 3 7–9 –2 4
16. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 4–7 –3 4
17. West Ham 5 1 1 3 4–10 –6 4
18. Everton 5 1 1 3 2–10 –8 4
19. Bournemouth 5 1 4 3–9 –6 3
20. Crystal Palace 5 5 0–8 –8 0
Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
19 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32
Ezek is érdekelhetik