Arsenal: Sánchez teljesen kiakadt, nem akar játszani – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.01. 14:37
null
Alexis Sánchez mélységesen csalódott az Arsenalban (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint Alexis Sánchez azzal fenyegetőzik, hogy többet nem lép pályára az Arsenal színeiben, mivel a londoni klub nem engedte el őt a Manchester Cityhez az átigazolási időszak utolsó napján.

 

Mint ismert, a chilei klasszisnak csak egy év van hátra a szerződéséből az Arsenalnál, és bár Arsene Wengerék mindent megtettek, Sánchez – egyelőre (?) – nem akarja aláírni az új kontraktust. A francia menedzser ugyan korábban kijelentette, hogy a támadót ennek ellenére sem szándékoznak eladni, az átigazolási időszak utolsó napján már arról szóltak a hírek, hogy az észak-londoniak végül rábólintottak a Manchester City 60 millió fontos ajánlatára.

Az üzlet olyannyira komolynak tűnt, hogy Sánchez csütörtökön állítólag aláírta szerződését a Cityvel a chilei nemzeti együttes főhadiszállásán Santiagóban. Átigazolásáról válogatottbeli társainak is beszámolt, egyetlen dolog kellett (volna) a hivatalos bejelentéshez, mégpedig hogy az Arsenal megszerezze Sánchez utódját. Bár a piros-fehérek mindent megtettek, és végül a Monaco is rábólintott a 92 millió fontos ajánlatra, Thomas Lemar nemet mondott az angoloknak, így az üzlet kútba esett – Sánchezéhez hasonlóan.

Mondani sem kell, a játékos és az ügynöke is tajtékzott a dühtől, a goal.com arról ír cikkében, hogy Sánchez úgy érzi, az Arsenal csak szórakozott a jövőjével, így már nem érez motivációt arra, hogy ismét felhúzza az „ágyúsok” mezét.

Azt ugyan nem tudni még, hogy ezek az „értesülések” mennyire hitelesek, a Sánchez–Manchester City ügyben azonban vannak friss fejlemények. Pep Guardiola együttese a hírek szerint januárban fél áron, 30 millió fontért vinné a klasszist, és ha ez sem győzné meg Wengeréket, akkor arról tárgyalna a játékossal, hogy jövő nyáron, szerződése lejártával írjon alá – és ebben az esetben már az Arsenalnak sem kellene fizetni.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05