Arsenal: Döntöttem, innentől nem rajtam múlik! – Sánchez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.16. 15:21
Alexis Sánchez meghozta döntését: az Arsenal chilei sztárja közölte a csapat vezetőségével is, a célja az, hogy a közeljövőben megnyerje a Bajnokok Ligáját. Innentől pedig már a londoni futballklub térfelén pattog a labda…

Egy héttel ezelőtt bombaként robbant a sportsajtóban a hír: Alexis Sánchez búcsút int az Arsenalnak, és a Manchester Citynél folytatja a pályafutását.Alexis Sánchez búcsút int az Arsenalnak, és a Manchester Citynél folytatja a pályafutását.

Azóta azonban nem történt előrelépés, sőt, az is felvetődött, hogya chilei mégis úgy döntött, marad Londonban.

Most végre megszólalt Sánchez, és tiszta vizet öntött a pohárba.

Alexis Sánchez döntött (Fotó: AFP)
Alexis Sánchez döntött (Fotó: AFP)

„Döntöttem. Gyermekkorom óta arról álmodozom, hogy megnyerem a Bajnokok Ligáját, így számomra innentől ez a legfontosabb. Ezt közöltem az Arsenallal is, így a folytatás már nem rajtam múlik” – idézi a The Sun az „ágyúsok” klasszisát.

A problémát az jelenti, hogy az Arsenal a 2016–2017-es idényben nem kvalifikálta magát Európa legrangosabb sorozatára.

A beszámolók szerint a Bayern München és a Manchester City is azonnal lecsapna a játékosra, így a döntés vélhetően valóban az Arsenal kezében van. Ha Arsene Wengerék ugyanis hajlandóak mélyen a zsebbe nyúlni, és olyan labdarúgókat igazolni, akikkel reális cél a Bajnokok Ligája-győzelem a közeljövőben, maradhat Sánchez.

Ha azonban úgy határoznak, hogy nem akarnak ilyen ígéretet tenni, akár még a nyáron távozhat a londoniak legjobbja.

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41