Premier League: Courtois már pénteken bajnok szeretne lenni

2017.05.10. 15:04
Thibaut Courtois reményei szerint már pénteken ünnepelhet: a Chelsea kapusa három év alatt másodszor nyerheti meg az angol labdarúgó-bajnokságot.

A Premier League-ben éllovas Chelsea-nek a hátralévő három bajnokin három pont is elég a biztos bajnoki győzelemhez. A belga kapus abban bízik, hogy ezt már a West Bromwich Albion elleni pénteki idegenbeli találkozón megszerzik.

„Reméljük, hogy az első kísérletünk sikeres lesz” – mondta.

Courtois megemlítette, hogy decemberben hazai pályán is nehezen, csak 1–0-ra tudtak nyerni a West Bromwich ellen, így ezúttal sem számíthatnak könnyű győzelemre.

A belga labdarúgót 2011-ben szerződtette a Chelsea, de rögtön kölcsönadta az Atlético Madridnak három évadra. Courtois egymást követő két idényben bajnoki címet ünnepelhetett: előbb utolsó madridi, majd első londoni évében lett aranyérmes.

Az előző kiírásban viszont a tizedik helyen végezett a Chelsea, onnan kapaszkodott fel ismét a csúcsra, ami Courtois szerint különlegessé tenné az újabb bajnoki elsőséget.

„Nagyon közel vagyunk hozzá, az előző szezon után pedig kifejezetten élvezetes lenne ismét bajnokságot nyerni” – mondta a kapus.

A csütörtökön 25. születésnapját ünneplő Courtois már háromszoros bajnok: először hat évvel ezelőtt, a belga Genkkel ért fel a csúcsra.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
18 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38