Man. City: nagy takarítást tartanak – 3 távozó 3 óra alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.25. 19:13
Három óra alatt három játékos távozását jelentette be az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City: Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna szerződését sem hosszabbítja meg a PL-ben bronzérmes klub.

Ők már biztosan nem lesznek a Manchester City játékosai a jövőben (Fotó: NSO)
Ők már biztosan nem lesznek a Manchester City játékosai a jövőben (Fotó: NSO)

Kedden közölte a Manchester City, hogy nem hosszabbít szerződést Gaël Clichyvel, majd csütörtökön egy sor játékos távozását jelentette be. Szinte egy komplett védelem elhagyja Pep Guardiola csapatát: Caballero kapus, Clichy és Sagna hátvédek, míg Jesús Navas szélső, ám ebben a szezonban többször játszott védőt is.

A 35 esztendős Caballero 2014-ben érkezett a Málagától, a klubnál töltött három éve alatt 48 tétmeccsen lépett pályára, ezeken a találkozókon 55 gólt kapott – 16 összecsapáson viszont nem kapott gólt.

A 31 éves Navas 2013 nyarán szerződött Sevillából Manchesterbe. A kezdetekkor meghatározó játékosa volt a klubnak, azonban a nemrég véget ért bajnoki szezonban már csak 24 meccsen alig 1000 percet töltött a pályán. A Cityben összesen 183 mérkőzésen kapott szerepet, nyolc gólja mellett 39 gólpassz fűződik a nevéhez.

A 34 éves francia jobbhátvéd, Sagna 2014 nyarán az Arsenaltól érkezett az együtteshez, ám gyakori sérülései és a Citynél tapasztalható rotáció miatt három szezonjában 54 Premier League-meccsen kapott szerepet.

Legfrissebb hírek

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36
Ezek is érdekelhetik