Chelsea: John Terry visszavonulhat a szezon végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.16. 13:30
null
Terry a szezon végén elköszön a Chelsea-től – és lehet a profi futballtól is? (Fotó: AFP)
John Terry, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea védője a Watford elleni 4–3-as győzelem után elmondta: nincs kizárva, hogy az eddigi hírekkel ellentétben az idény végén befejezi a pályafutását.

 

A 78-szoros angol válogatott középhátvéd 2016 januárjában egyszer már bejelentette, hogy elhagyja a klubot, ám a tavaly nyáron kinevezett Antonio Conte maradásra bírta, így még egy évre aláírt a Chelsea-hez. A 36 esztendős futballista azonban a jelenlegi idényben sokkal kevesebb lehetőséget kapott, mint az elmúlt években, ezért újabb hosszabbításra már nem kerül sor: Terry áprilisban bejelentette távozását. Bár sokáig úgy tűnt, hogy profi pályafutása nem ér véget, a játékos elismerte, immár ez is benne van a pakliban.

„Korábban azt mondtam, rendszeres játéklehetőségre vágyom, most viszont nem zárom ki, hogy a vasárnapi lesz az utolsó mérkőzésem, s utána visszavonulok. Amennyiben megfelelő ajánlatot kapok, leülök a családommal és megbeszéljük, eddig azonban nem volt megkeresésem” – mondta John Terry a Sky Sports-nak, hozzátéve, hogy Antonio Conte menedzser hihetetlenül korrekt volt vele szemben.

„Egyik menedzserrel sem volt még ilyen a kapcsolatom: az őszinteség, a tisztelet és a kommunikáció fantasztikus volt, egy játékosnak csak ezek számítanak. Tisztán és érthetően elmondta, hogy dolgozhatok bármilyen keményen, ha a többiek jól játszanak és a csapat folyamatosan nyer, nem kerülhetek be a kezdőbe. Csodásan viselkedett velem, olyan példát mutatott, amit remélhetőleg hasznosítani tudok majd az edzői karrierem során."

Terry a Chelsea játékosaként eddig öt angol bajnoki címet és öt FA-kupát, három Ligakupát, két angol Szuperkupát, valamint egy Bajnokok Ligáját és egy Európa-ligát nyert.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
11 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31