MU: négy között a PL-ben? Mourinho inkább Európa-ligát nyerne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.20. 10:20
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere az Európa-liga megnyerését fontosabbnak tartja, mint azt, hogy együttese a legjobb négy közé kerüljön a Premier League-ben.

„Ha választhatok, inkább az Európa-liga mellett teszem le a voksom, mint hogy negyedikek legyünk a bajnokságban. Ez egy trófea, presztízs, és azt jelenti, hogy játszhatnánk az európai Szuperkupáért” – idézi a klub honlapja a 54 éves portugál szakvezetőt. Mourinho úgy véli, a hazai ellenfelek most már előnyben vannak abból a szempontból, hogy nem kell a nemzetközi porondon is helytállniuk. A Manchester United mellett ugyanis a bajnoki címvédő, ám jelenleg mindössze 15. Leicester City – amely nyolc közé jutott a BL-ben – az egyetlen állva maradt angol gárda az európai kupákban.

A második számú európai kupasorozat trófeájának elhódítása automatikus BL-csoportkörös szereplést jelent, míg a pontvadászat negyedik helyének elérésével selejtezőt kellene vívniuk a „vörös ördögöknek”. A manchesteri csapat jelenleg ötödik a bajnokságban, s bár hátránya négy pont a negyedik helyezett Liverpoolhoz képest, két mérkőzéssel kevesebbet játszott nála.

„A Chelsea, a Tottenham, a Liverpool, az Arsenal vagy a Manchester City már nem szerepel Európában, így csak heti egy meccsük van. Mi azonban úgy harcolunk tovább, ahogy a Middlesbrough ellen is tettük” – hangsúlyozta Mourinho, együttese vasárnapi, idegenbeli 3–1-es sikerére utalva.

A Manchester az El-negyeddöntőben a belga Anderlechttel találkozik.

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
17 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
19 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
21 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik