MU: Hatalmasat újítottunk Angliában – José Mourinho

2017.02.06. 22:00
A Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho 15 meccses veretlenségi szériánál tart, miután csapata vasárnap 3–0-s győzelmet aratott a Leicester City felett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.

Mourinho állítása szerint dicséretet érdemel, hiszen a szigetországba való érkezése óta az angol futballban rég nem látott játékstílust teremtett meg.

„A mostanában mutatott játékunk a mi igazi védjegyünk. Hatalmas újítás ez most Angliában” – vélekedik a portugál tréner. Hozzátette, lassan kezdi érezni, hogy megkapja azt az elismerést, amire már hosszú ideje rászolgált.

„A karrierem során számtalanszor tapasztaltam már, nem elég, ha a csapatom védekezésben és támadásban is remekel anélkül, hogy megnyerné a mérkőzéseit. Gólokat kell lőni, és ma mindent megtettünk a siker érdekében” – mondta Mourinho a találkozót követően.

„Az emberek évekig emlékezni fognak arra, amit az előző szezonban elért a Leicester. Ismerjük a csapat erejét, biztos vagyok benne, hogy elkerüli a kiesést” – nyilatkozta a portugál edző.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26
Ezek is érdekelhetik