MU: bűnözőnek érezte magát a korábbi BL-győztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.19. 14:28
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi játékosát, Dwight Yorke-ot egy útlevelében lévő iráni pecsét miatt állították meg Miamiban. 

A korábbi trinidadi válogatott támadó Katarból tartott Trinidad és Tobagóba, ahova miami átszállással jutott volna el. A reptéren azonban fennakadásba ütközött, miután útlevelében észrevették az iráni pecsétet.

„Éppen felszálláshoz készültem, amikor megállított két ügyintéző. Azt mondták, ha gépre szállok, Miamiból deportálnak vissza Katarba. Úgy éreztem magam, mintha bűnöző lennék. Elmagyarázták, hogy gond van a vízumommal és az iráni pecséttel az útlevelemben" – nyilatkozta Yorke a The Sunnak.

Yorke Irán fővárosában, Teheránban jótékonysági mérkőzésen vett részt még 2015-ben olyan legendákkal, mint Luís Figo és Roberto Carlos. Trinidadi nagykövetként nemzetközi diplomataútlevéllel is rendelkezik, valamint korábbi klubját, a Manchester Unitedet is számos alkalommal képviselte szerte a világban.

„Iránba csak a jótékonysági mérkőzés miatt utaztam, még éjszakára sem maradtam ott. Hosszú évek óta járom a világot játékosként, illetve nagykövetként is. Az Egyesült Államokban is számtalanszor megfordultam már, imádom az országot. Sohasem fordult elő még ilyen."

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25
Ezek is érdekelhetik