Man. City: a Tottenham ellen debütálhat a brazil csodagyerek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.19. 10:41
Az angol élvonalbeli Manchester City hivatalos honlapján bejelentette, a 19 éves Gabriel Jesus immár minden tekintetben a klub játékosa, így a Tottenham elleni bajnokin akár bemutatkozhat.

Mint ismert, az 1997-ben született brazil válogatott játékos tavaly nyáron – mielőtt hazájával megnyerte a riói olimpiát – mondott igent a Manchester City hívására, ám az ősszel nevelőklubját, a Palmeirast erősítette.

A City csütörtökön bejelentette Jesus érkezését, s a közleményben az áll, a 19 éves csatár szombaton a Tottenham elleni bajnokin bevethető lesz. mondott igent a Manchester City hívására, ám az ősszel nevelőklubját, a Palmeirast erősítette.

A City csütörtökön bejelentette Jesus érkezését, s a közleményben az áll, a 19 éves csatár szombaton a Tottenham elleni bajnokin bevethető lesz.


Gabriel Jesus a 33-as mezszámot választotta. A támadó ebben a számban szerepelt a Palmeirasnál is.

 


 


 

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.08.31. 14:46

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28