Chelsea: hamarosan visszatér a február óta sérült védő

Vágólapra másolva!
2016.11.09. 17:37
Nemsokára ismét pályára léphet az első csapatban Kurt Zouma, a Chelsea futballistája, aki legutóbb februárban játszott tétmeccsen a felnőttek között.

A fiatal francia védő a Manchester United elleni, februári mérkőzésen szenvedett térdsérülést, ami után operáció várt rá. A klub közleménye alapján Zoumának az elülső keresztszalagja sérült meg, felépülését az orvosok hat hónapra becsülték. a Manchester United elleni, februári mérkőzésen szenvedett térdsérülést, ami után operáció várt rá. A klub közleménye alapján Zoumának az elülső keresztszalagja sérült meg, felépülését az orvosok hat hónapra becsülték.

A Chelsea U23-as csapatának edzője, Adi Viveash jó hírt közölt Zoumáról, aki az elmúlt hetekben több mérkőzésen is pályára lépett a „kékek” utánpótláscsapataiban, és hamarosan a felnőtteknél is játékra jelentkezhet.

„Néhány napja együtt edzett az első csapattal, akárcsak egy héttel azt megelőzően. Egyre közelebb áll a visszatéréshez, meglátjuk, hogy képes-e kilencven percet végigjátszani anélkül, hogy problémája adódna a térdével. Csütörtökön azokkal a játékosokkal tréningezik együtt, akiket nem hívtak meg a válogatotthoz” – mondta Viveash.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
18 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik