Kép: formabontó mez a PL-csapattól, a szurkolókat megosztja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.15. 11:31
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 15. helyen álló Hull City bemutatta hivatalos, harmadik számú mezét, amely néhány fekete és fehér csík kivételével teljes egészében lila színű. Az alapvetően fekete-sárga összeállításban szereplő újonc szurkolóinak véleményét megosztotta az új szerelés.

A „lila kaktusz” elnevezés nem véletlenül ered a növény nevéből, ugyanis az is ugyanolyan lila, mint ez a mez. A Hull City jelezte, az új mezt az interneten már meg lehet rendelni, míg a szurkolói boltban október 22-én reggel 9 órától kezdik árusítani. ugyanis az is ugyanolyan lila, mint ez a mez. A Hull City jelezte, az új mezt az interneten már meg lehet rendelni, míg a szurkolói boltban október 22-én reggel 9 órától kezdik árusítani.



De nézzük meg, hogyan vélekedtek a szurkolók az új mezről.

„Lila kaktusz?”

„Jól néz ki. Határozottan megvenném”

„Sz.r. A Hull City mindig is sárga és fekete volt, és az is lesz. Lila. Jézusom!”

 


„Ebből azért lesz tisztességes mennyiségű, nem úgy, mint a tavalyi harmadik számú mezből?”

„Undorító”

„Irtóra csípem” – (Dumb és Dumber-idézet)

„Nagyon várom, hogy vegyek majd egyet ebből. Remélem, a FIFA 17-be is beleteszik”


Legfrissebb hírek

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Nem viselheti tradicionális öltözetét az MU a bilbaói El-döntőben

Európa-liga
2025.05.21. 12:55

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54
Ezek is érdekelhetik