Anglia: öt évet harcolt, ártatlan a Man. City korábbi játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.14. 17:10
Nem találták bűnösnek Ched Evanst. A Manchester City, a Norwich City és a Sheffield United korábbi, valamint a Chesterfield jelenlegi labdarúgóját egy 19 éves lány megerőszakolásával vádolták meg még 2012 áprilisában. Akkor elítélték, ám Evans eredményesen harcolt igazáért.

A vád szerint Evans 2012 áprilisában egy észak-walesi hotelben erőszakolt meg egy 19 éves nőt. Barátját, a szintén futballista Clayton McDonaldot felmentették ugyanezen vádak alól. Mindkét férfi elismerte, hogy volt szexuális kapcsolata a tinédzserrel, de az ügyészség sikeresen érvelt amellett, hogy a lány túl ittas volt ahhoz, hogy ehhez hozzájáruljon. A vádlottak azt állították, hogy minden a lány beleegyezésével történt.

McDonalddal ellentétben Evans nem úszta meg az ügyet, és ötéves börtönbüntetésre ítélték, és ezt el is kezdte letölteni. A most 27 éves walesi csatár nem hagyta annyiban a dolgot, továbbharcolt az igazáért, és erőfeszítéseinek eredményeként újratárgyalták az ügyét. A Cardiffi Királyi Bíróság végül felmentette a vád alól.

Evans 2014-ben szabadult. Szeretett volna a skót Hibernianshoz szerződni, ám az Egyesült Királyság igazságügyi minisztériuma nem engedte. Eredményes volt az a petíció is, amely Sheffield Unitedhez való visszatérésének megakadályozásáról szólt.

Evans 2012 után csak idén talált magának újra csapatot, a Chesterfield játékosa lett.

„Rendkívüli módon megkönnyebbültem” – válaszolta pénteken az újságírók kérdésére a Cardiffi Királyi Bíróság döntőse után.

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik