Anglia: nem véletlen, hogy így örült Bogdán Ádám – fotó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.29. 20:02
null
A lefújás után Bogdán Ádám örömmel nyugtázta: végre győztek! (Fotó: Wigan Athletic, Twitter)
Hosszú hetek nyeretlensége után győzött a Wigan Athletic, méghozzá az egyik közvetlen vetélytárs, a Cardiff City vendégeként: Bogdán Ádám csapata 1–0-val hozta az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) szombati játéknapján megrendezett meccset.

 

A klubhonlap beszámolója szerint Bogdán Ádám többször is remek védésekkel tartotta versenyben csapatát, amely Jordi Gómez 86. percbeli találatával győzött. A Latics több mint egy hónap után nyert, és ez csupán a harmadik győzelme volt.

A szezonban az ötödik, októberben pedig a harmadik olyan bajnoki volt a szombati, amelyen az ellenfelek képtelenek voltak Bogdán kapujába találni. A Wigan eddig 16 gólt kapott a szezonban – ennél csak hét klub neve mellett áll kevesebb, azaz a kieséssel fenyegető 22. helyezés nem a rossz védőmunka következménye.

Mint beszámoltunk róla, a gyenge szereplés miatt a csapat a napokban megvált menedzserétől, Gary Caldwelltől, és átmenetileg eddigi helyettese, Graham Barrow irányítja a munkát.

„Bogdán Ádám az első húsz percben, a Cardiff szüntelen rohamai közepette olyan remek munkát végzett, hogy arra támaszkodva a folytatásban megnyerhettük a meccset. Ugyanerre megvolt a lehetőség a múlt héten a Brighton ellen is, csakhogy akkor nem tudtunk építeni erre az alapra. De ma igen” – dicsérte a magyar kapust és csapatát Barrow.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP, 16. FORDULÓ
Cardiff–Wigan 0–1
Barnsley–Bristol City 2–2
Brighton–Norwich 5–0
Derby–Sheffield Wednesday 2–0
Fulham–Huddersfield 5–0
Ipswich–Rotherham 2–2
Leeds–Burton 2–0
Preston–Newcastle 1–2
Reading–Nottingham 2–0
Blackburn–Wolverhampton 1–1
Az élcsoport: 1. Newcastle United 34 pont, 2. Brighton and Hove 31, 3. Huddersfield Town 28, …22. Wigan 14

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
7 órája

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC

Angol labdarúgás
13 órája

Változás az angol futballban: jövőre már más lesz a Premier League-ért kiírt rájátszás

Angol labdarúgás
2026.03.05. 12:53

Kilenc mérkőzés után menesztették a vezetőedzőt Callum Styleséknál

Légiósok
2026.02.25. 09:37

Championship: a Sheffield Wednesday sporttörténeti kudarca

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:23

Az Arsenal egy félidő alatt elintézte a Wigant, így továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.02.15. 19:20

Blackburn: az északír szövetségi kapitány lett Tóth Balázsék edzője

Angol labdarúgás
2026.02.13. 13:13

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16
Ezek is érdekelhetik