FIFA: az argentin klub „feljelentette” a Man. Cityt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 22:48
null
Illegális „játékoshalászattal” vádolják a Manchester Cityt (Fotó: AFP)
Az argentin Vélez Sarsfield hivatalos tiltakozást nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) Benjamín Garré Manchester Cityhez szerződése ügyében.

 

A Vélez állítása szerint a City már akkor megpróbálta elcsábítani a játékost, amikor még csak 15 esztendős volt, ami egyértelműen szembemegy a FIFA fiatalkorúak átigazolásaira vonatkozó szabályzatával.

„Sosem tapasztaltam még ilyen erkölcstelen viselkedést – idézi a brit The Daily Telegraph Raúl Gamezt, a Vélez elnökét. – Elképzelni sem tudjuk, mi mindent ajánlhattak az apának és a gyereknek, hogy meggyőzzék őket.”

„A Véleznél védjük az értékeinket és mindig jóhiszeműen cselekszünk. Nem érdekel minket sem 50 ezer, sem egymillió euró, ha egy ügylet tiltott és rossz hatással lehet a fiatalra” – tette hozzá.

A kiemelkedő tehetségnek tartott Benjamin Garré egyébként az 1986-os világbajnok Oscar Garré unokája. Az ügy maga pedig 2015-re nyúlik vissza, amikor a fiatal labdarúgó két hetet Manchesterben töltött próbajátékon a klub engedélye nélkül.

A manchesteriek tagadják, hogy megszegték volna a szabályokat. A klub közölte, hogy az argentin játékosnak olasz útlevele is volt, így nyílt lehetőség rá, hogy a 16. születésnapja után csatlakozzon a csapathoz, miután semmilyen szerződésben nem állt a Vélezzel.

A Reuters hírügynökség összefoglalójában emlékeztet rá, hogy az elmúlt szezonok során a Barcelonát, a Real Madridot és az Atlético Madridot is a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok megszegése miatt zárták ki átigazolási időszakokból.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37
Ezek is érdekelhetik