Liverpool: Jürgen Klopp nem tart igényt Balotellire

MTI MTIMTI MTI
2016.07.13. 10:59
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere kijelentette, hogy nem tart igényt Mario Balotelli játékára.

A kapus Bogdán Ádámot is foglalkoztató angol klub sajtótájékoztatóján a német szakvezető egyértelművé tette, hogy a 25 éves olasz csatárnak új csapatot kell keresnie. Úgy fogalmazott: négy-öt játékostársával kellene megküzdenie egy vagy két helyért, de most nincs olyan állapotban, hogy ezt képes legyen sikerrel megtenni, úgyhogy „egyértelműen ezt a megoldást kellett választanunk.”

Balotelli az előző idényt hazájában, az AC Milannál töltötte, de a felkészülés kezdetére visszatért a klubjához, ám ott Daniel Sturridge, Christian Benteke, Divock Origi és Danny Ings is megelőzi őt a rangsorban.

Klopp hozzátette: tehetségesnek tartja az olaszt, aki világklasszis játékot tud nyújtani, ha jó formában van. „Amióta visszatért, becsületesen készül a többiekkel. Mindent megteszünk, hogy jó állapotban legyen, de a Liverpoolban most nincs helye¨ – nyilatkozta az edző, aki már Balotellivel is tisztázta a helyzetet.

A Sampdoria elnöke, Massimo Ferrero már jelezte, hogy szívesen látnák a csatárt, aki 23 mérkőzésen mindössze három gólt szerzett az AC Milanban az előző évadban.

A sajtótájékoztatón Jürgen Klopp arról is beszélt, hogy a Liverpool francia védője, Mamadou Sakho – akit a múlt héten mentettek fel a doppingvétség gyanúja alól – Achilles-problémák miatt egy hónapig nem edzhet.

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13