PL: 200 milliót érhet a Spurs bajnoki címe Pochettinónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 12:04
Angol lapértesülés szerint igencsak jövedelmező lehet a Tottenham bajnoki címe az együttes menedzserének, Mauricio Pochettinónak.

A hírek szerint a Southamptontól érkező szakember szerződésébe annak idején belevették a bajnoki cím esetén járó bónuszt is, méghozzá nem is keveset: 500 ezer fontot (mintegy 200 millió forintot) kaphat a Tottenham aranyérme esetén.

A 44 éves argentin szakember éves alapfizetése 2.5 millió font (majdnem 1 milliárd forint) a White Hart Lane-en, és további 300 ezer fontot (csaknem 120 millió forintot) kaphat, amennyiben az együttes BL-indulást érő helyen végez – ezt pedig már a hétvégén biztosíthatja az éllovas Leicester Citytől öt pontra lévő gárda.

Viszonyításképpen, Arsene Wenger évi 8 millió fontot keres a bajnoki címre 2004 óta hiába áhítozó Arsenalnál.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33
Ezek is érdekelhetik