MU: Rooney készen áll a visszatérésre, ekkor játszik újra

MTI MTIMTI MTI
2016.04.09. 14:14
A vasárnapi angol bajnokin a Tottenham ellen még nem játszik, a szerdai FA-kupameccsen viszont már lehet, hogy pályára lép Wayne Rooney, a Manchester United ismét egészséges támadója.


A 30 éves válogatott csatár még február közepén szenvedett térdsérülést, s felépülve a héten már két edzésen is részt vett.
A 30 éves válogatott csatár még február közepén szenvedett térdsérülést, s felépülve a héten már két edzésen is részt vett.

Louis van Gaal, a manchesteriek holland szakvezetője dicsérte Rooneyt, mondván, már az első tréningjén „fantasztikus gólt” szerzett, fokozatosan nyeri vissza formáját.

Ezzel együtt jelezte: a támadónak meg kell küzdenie a helyéért, nem lesz automatikus a visszakerülése a kezdőcsapatba. A szakember szerint szerdai szereplése a West Ham United elleni FA-kupa-negyeddöntős mérkőzésen attól is függ, mit mutat Rooney hétfői fellépésén. Ezen a napon a fiatalok között, az U21-es csapatban lép majd pályára a Middlesbrough ellen.

A Manchester United jelenleg az ötödik a Premier League-ben, egypontnyira lemaradva a Manchester Citytől, amely a még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen áll.

 

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:24

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00
Ezek is érdekelhetik