MU: Még mindig úgy látom, én voltam a megfelelő ember a kispadra – Moyes

Vágólapra másolva!
2016.02.15. 10:23
null
Moyes szerint ő volt a megfelelő ember az MU kispadjára (Fotó: Action Images)
David Moyes, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi menedzsere úgy látja, megfelelő ember volt a csapat kispadjára. A skót szakember Louis van Gaal helyzetéről is beszélt.

Moyes 2013 nyarán vette át az aktuális bajnok Manchester United irányítását Sir Alex Fergusontól. Hat évre írt alá a klubhoz, de már az első szezonját sem tudta befejezni, a rossz eredmények miatt menesztették.

Utódja, Louis van Gaal sem tudott bajnoki címet elérni, de legalább a Bajnokok Ligája-indulást kiharcolta (ez elődjének nem sikerült). Ebben az idényben azonban nem sikerült továbbjutni a BL-csoportból, és mivel a bajnokságban is csak az ötödik helyen áll (12 pontra a listavezető Leicestertől, hatra a negyedik Manchester Citytől), sokan a távozását követelik.

„A Manchester Unitednek mindenképpen indulnia kell a Bajnokok Ligájában – mondta Moyes a Sky Sportsnak. – Egy ilyen klubnak muszáj legalább szerepelnie ezen a szinten, de még inkább a győzelemre kell hajtania.”

„Hatalmas nyomást helyez a média Van Gaalra. Amikor elveszítettem az állásomat, mindenki őt ajnározta, a szurkolók és a sajtó is. Most pedig ugyanezek az emberek a távozását követelik…”

„Ha a Manchester Unitedhoz kerülsz, ez vár rád. Hatalmas nyomást kapsz a médiától, de még mindig úgy látom, én voltam a megfelelő ember a kispadra.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik