Man. United: Januzaj visszatért a Dortmundtól – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.07. 13:48
A Premier League-ben szereplő Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Borussia Dortmundnak kölcsönadott Adnan Januzaj visszatér az angol klubhoz.

Angol sajtóértesülésekre hivatkozva korábban beszámoltunk róla, hogy a belga válogatott támadó már januárban elhagyhatja a BVB-t, csütörtökön pedig kiderült, hogy a BBC információi igaznak bizonyultak.a belga válogatott támadó már januárban elhagyhatja a BVB-t, csütörtökön pedig kiderült, hogy a BBC információi igaznak bizonyultak.

Az MU azért bontotta fel a Borussia Dortmunddal kötött megállapodását, mert Januzaj keveset játszott a német klubnál.

A 20 esztendős játékos mindössze 12 bajnokin kapott lehetőséget a Dortmundnál, és csak háromszor kezdőként. Az Európa-ligában hatszor lépett pályára.

Januzaj szerződése 2018-ban jár le a Manchester Unitednél, visszatérése után egyből bekapcsolódik a „vörös ördögök” felkészülésébe.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
13 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36
Ezek is érdekelhetik