Pool: Természetesen nem esett jól – Bogdán a kihagyásáról

Vágólapra másolva!
2016.01.07. 08:11
Noha a Ligakupa korábbi mérkőzésein Bogdán Ádám védte a Liverpool kapuját, sőt teljesítményével főszerepet vállalt az eddigi menetelésben, kedden, a Stoke elleni elődöntő első felvonásán mégis a kispadon ült… A csapatot irányító Jürgen Klopp ezúttal Simon Mignolet-nak szavazott bizalmat, pedig a Carlisle elleni tizenegyespárbajban hármat is hárító magyar kapus nélkül talán el sem jutott volna idáig az együttes.

„Kicsit magaménak is érzem ezt a kupát, magam is arra számítottam, hogy védek, de most így alakult – mondta a tizenkilencszeres válogatott kapus a Nemzeti Sportnak. – Természetesen nem esett jól, szerettem volna játszani, de az edzőnk így döntött. Az eredmény őt igazolta, elvégre nyertünk egy nullára, így egy lépéssel közelebb kerültünk a döntőhöz.”

„Többet én sem nagyon tudok hozzáfűzni a történtekhez, nekem sem mondtak semmit, találgatni pedig felesleges. Egyébként sem hiszem, hogy a döntés a személyemnek szólt volna, főként azok játszottak, akik a bajnokságban is alapembernek számítanak. Jürgen Klopp úgy látta jónak, ha a legerősebb tizenegyet küldi pályára, szeretne döntőbe jutni. Nem mindegy, hogy az első szezonjában nyer-e valamit, márpedig jelenleg a Ligakupában a legjobbak a lehetőségeink."

A 28 éves kapus hangján érződött, hogy igazi profiként nem emészti magát, persze nincs is sok idő rágódni a történteken, hamarosan alighanem újra bizonyíthat.

„Péntek este máris itt a következő feladat, az FA-kupában az Exeterhez megyünk, és úgy érzem, azon a meccsen ismét én állhatok a kapuban. Főleg ha abból indulunk ki, hogy a Stoke ellen az alapcsapat játszott, szerdán pedig a listavezető Arsenal ellen vár ránk kemény csata a bajnokságban. "

BOGDÁN ÁDÁM A LIVERPOOLT SÚJTÓ SÉRÜLÉSEKRŐL ÉS A KLUB ÁTIGAZOLÁSAIRÓL IS BESZÉL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik