MU: Ferguson szerint ő a legnagyobb elveszett tehetség

2015.10.09. 18:19
Sir Alex Ferguson keze alatt rengeteg játékos vált klasszissá, van, akivel azonban a Manchester United labdarúgócsapatának legendás edzője sem tudott mit kezdeni.

„Sajnálatos módon vannak olyan játékosok, akik olyan háttérrel, mint Ryan Giggs vagy Cristiano Ronaldo képtelenek befutni. Ebből is látszik, a tehetség nem minden, mentálisan is bivalyerősnek kell lenni ahhoz, hogy a csúcsra érj” – írja könyvében, a „Leadingben” Ferguson, aki elárulta, ki miatt fáj a legjobban a szíve.

„Ravel Morrison a legjobb, aki elvesztegette tehetségét. Nagyon szomorú… Ő volt a legtehetségesebb játékos, akit valaha szerződtettünk, mégis el kellett engednünk, mert állandóan bajba került. Megszakadt a szívem, mikor megváltunk tőle, fantasztikus futballista, de egyre több probléma volt vele a pályán kívül, ezeket pedig képtelenek voltunk kordában tartani.”

A még mindig csak 22 esztendős Morrison 2012-ben szerződött az MU-től a West Hamhez, ahonnan a Birmingham Cityhez, a Queens Park Rangershöz, majd a Cardiff Cityhez került kölcsönbe.

A „kalapácsosok” végül 2015 januárjában adták el az angolt a Laziónak, ahol eddig az idényben összesen 51 percet játszott a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37