Premier League: mélyponton az angol futballisták létszáma

MTI MTIMTI MTI
2015.08.11. 12:20
Mélypontra süllyedt a hazai labdarúgók aránya az angol Premier League-ben, amelynek a hétvégén rajtolt el a 2015–2016-os idénye.



A The Times napilap szerint a nyitó fordulóban pályára lépett 220 futballista közül csak 73 – azaz 33.2 százalék – szerepelhetne az angol válogatottban.

A The Times napilap szerint a nyitó fordulóban pályára lépett 220 futballista közül csak 73 – azaz 33.2 százalék – szerepelhetne az angol válogatottban.

Ez az arány tavaly még 35, míg a Premier League 1992-es életre hívásakor 69 százalék volt.

Az első körben az újonc Bournemouth nyolc hazai játékossal állt ki, míg a lista másik végén a szintén idén feljutott Watford, továbbá az Arsenal és a Newcastle United áll, amelyekben mindössze egy angol futballista szerepelt.

A címvédő Chelsea-ben két hazai játékos kapott helyet, ám közülük John Terry már lemondta a válogatottságot.

A nyitó fordulóban összesen öt angol tinédzser jutott lehetőséghez.

A nyáron az élvonalban igazolásokra költött több mint 500 millió fontnak csak az ötödét fizették ki angol labdarúgóért, annak a 100 milliónak a fele egyetlen játékoshoz kötődik: a Manchester City 49 millióért szerezte meg a Liverpooltól a 16-szoros válogatott (és jamaicai születésű) Raheem Sterlinget.

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39
Ezek is érdekelhetik