PL: „Inkább az MU sarokköve légy, mint a Chelsea-nél padozz!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.04. 13:32
Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi védője szerint John Stonesnak megfontolt döntést kell hoznia a jövőjét illetően, érzése szerint inkább a „vörös ördögök” csapatának sarokköve legyen, mint egy kiegészítő ember a Chelsea-nél.

Mint ismert, a 21 éves, négyszeres angol válogatott középhátvéd iránt a két nagycsapat egyaránt érdeklődik, miközben az Everton két masszív Chelsea-ajánlatot is visszautasított már.

„Ha a Manchester Unitedhez igazol, minden héten játszik, úgyhogy ez a megfelelő csapat a számára – idézik a brit lapok Rio Ferdinandot. – Ha a Chelsea-hez szerződik, nem lép pályára rendszeresen. A fejlődésének azon szakaszában van, amikor minden héten játszania kell. Ha valaki azt mondja bármelyik fiatal játékosnak, hogy hagyja el a csapatát azért, hogy a kispadon üljön, az bolond.”

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik