MU: Messihez hasonlította Van Gaal az új szerzeményt

2015.05.08. 15:48
null
Van Gaal és Depay a holland válogatottnál már dolgozott együtt (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a holland Memphis Depay a nyáron a PSV-től a Manchester Unitedhoz szerződik. Louis van Gaal, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klub menedzsere Lionel Messihez hasonlította az új igazolást.

„Depay olyan szélső, aki igazán veszélyes a kapura is – mondta Van Gaal az MU Tv-nek. – Nem sok ilyen futballista van a világon, Lionel Messi az egyik közülük. Mindenképpen meg kellett oldanom a helyzetét, mert különben aláírt volna a PSG-hez.”

Depay 28 mérkőzésen 21 gólt szerzett ebben a szezonban a holland élvonalban. Az MU menedzsere tudta, mindenképpen szerződtetnie kell a szélsőt, pedig nem rajong azért, ha idény közben kell új játékost vásárolnia.

„Egy nap alatt véghezvittük az átigazolását, és a további erősítéseket is szeretném hamar megoldani. Megvolt a lehetőségünk arra, hogy idehozzuk őt, mi pedig nem hezitáltunk. Annak ellenére sem, hogy nem szeretek szezon közben igazolni, mert elvonja a figyelmünket a fontos feladatokról. Ez most az, hogy a hétvégén legyőzzük a Crystal Palace-t.”

Legfrissebb hírek

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
1 perce

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43

Itt a vége? Veszélyben Carrick állása a Bournemouthtól elszenvedett vereséget követően

Angol labdarúgás
2026.10.26. 09:30

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Megszólalt Conte, miután összeboronálták a Manchester Uniteddel

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 14:50

Betörtek Bruno Fernandes házába a Manchester United veresége után

Angol labdarúgás
2026.10.23. 14:05