MU: Katasztrófa, ha a klub nem lesz a legjobb négyben - Keane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.10. 15:27
null
Roy Keane védelmébe vette Louis van Gaalt, az MU menedzserét (Fotó: Action Images)
Roy Keane, a Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának korábbi sztárja úgy gondolja, Louis van Gaal menedzsernek legalább két-három éves türelmi időt kellene kapnia ahhoz, hogy sikeres gárdát építsen fel, ám ugyanakkor megjegyezte, katasztrófa lenne, ha az MU nem tudna az első négy hely valamelyikén végezni a bajnokságban.


„Meg kellene adni neki a lehetőséget a bizonyításra, de legalább két-három évet – mondta Roy Keane. – Igazából már David Moyesnak is több időt kellett volna hagyni, de nem kapta meg. Mit gondoltak a klubnál? Hogy majd két perc alatt minden megváltozik? Egy szusszanásnyi idő sem telt el, és már Van Gaal irányította a csapatot. Itt most újjáépítésről van szó, ehhez idő kell.”

„Katasztrófa lenne, ha nem érne oda a legjobb négybe az MU. Az a baj, hogy mindenki a tíz évvel ezelőtti gárdával hasonlítja össze a jelenlegit, pedig inkább előre kellene tekinteni. A jelenlegi keretre kell koncentrálni, a múltat hagyjuk magunk mögött. Elég jó a mostani keret ahhoz, hogy odaérjen a legjobb négybe, sikerülhet neki.”

Alan Shearer, a Blackburn és Newcastle korábbi, 63-szoros angol válogatott támadója is elmondta véleményét a Manchester Unitedet illetően.

„A lényeg, hogy odaérjenek a legjobb négybe, szörnyű lenne számukra, ha ez nem sikerülne. Rengeteg pénzt költöttek játékosokra, és még pokolian sokat kellene javulniuk ahhoz, hogy a legjobbak között legyenek. Nincs még egy együttes, amely ennyi pénzt fordított volna erősítésekre, mint az MU.”

Legfrissebb hírek

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
8 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19
Ezek is érdekelhetik