Premier League: vita a rekordösszegű tv-s jogokról

MTI MTIMTI MTI
2015.02.11. 17:01
Angliában és Európa szerte is vita bontakozott ki azok után, hogy kedden bejelentették: a labdarúgó Premier League (PL) három évre, rekordot jelentő 5.136 milliárd fontért (2140.2 milliárd forint) adta el az országon belüli televíziós közvetítési jogokat a Skynak és a BT Sportnak. A megállapodás a 2016–2017-es szezontól lép életbe.

Richard Scudamore, a PL ügyvezető igazgatója megvédte az üzletet, amelynek csillagászati összege sokakat felháborított. Ahogy fogalmazott, ez kell ahhoz, hogy az angol élvonal csapatai versenyben lehessenek a Real Madriddal vagy az FC Barcelonával. Emellett a futball az ország imázsa szempontjából is fontos - tette hozzá.

„A Premier League, a BBC, a királynő – ezek azok a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek Nagy-Britanniában" – hangsúlyozta Scudamore.

Összehasonlításképpen: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által szervezett versenyprogramok négy bajnoki idényre szóló közvetítési és sugárzási jogai évadonként 3.54 milliárd forintért keltek el 2012-ben. A Sky és a BT által fizetendő összeg még Angliában is felkorbácsolta a kedélyeket.

„A játékot maga alá temeti a pénz. A klubok csökkentsék a jegyárakat, hogy a valódi szurkolók lehessenek ott a stadionokban" – írta a Twitteren a volt válogatott Gary Lineker.

A belépők kérdése régóta napirenden van a szigetországban. Az Arsenalnál például a legolcsóbb bérlet több mint 1300 euróba (körülbelül 400 ezer forintba kerül), az egyes mérkőzésekre szóló belépők ára pedig 80 és 100 euró között mozog. Ugyan a stadionok látogatottsága több mint 95 százalékos, de a szerényebb anyagi körülmények között élőknek vagy a fiataloknak nincs esélyük élőben megnézni egy PL-összecsapást.

„Minél több pénzt adnak az egyesületeknek, annál többet költenek majd játékosvásárlásra" – véli Alan Sugar milliárdos üzletember, a Tottenham Hotspur volt tulajdonosa, aki szerint a tv-s megállapodás az angol válogatottra is rossz hatással lesz, mivel a drága külföldi futballisták mögött háttérbe szorul majd az utánpótlás, s a szigetországi nemzeti együttes továbbra sem szerepel majd jól a nagy tornákon.

Érdekesség, hogy – a Deloitte kimutatása szerint – már most mind a 20 PL-klub ott van a világ 40 leggazdagabb futballklubja között.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
1 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24
Ezek is érdekelhetik