MU: Reus goromba volt, nem érdekelte, mit akar Van Gaal?

Vágólapra másolva!
2015.02.19. 19:34
Német beszámolók szerint Marco Reusért, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál futballozó, fél Európa által körbeudvarolt szélsőjéért a szerződéshosszabbítása előtt két csapat, a Manchester United, valamint a Paris Saint-Germain is indított egy utolsó rohamot – kevés sikerrel.

Mint beszámoltunk róla, Dortmundban 2019. június 30-ig szerződést hosszabbított a több európai topklub által is megkeresett német válogatott játékos, Marco Reus.Mint beszámoltunk róla, Dortmundban 2019. június 30-ig szerződést hosszabbított a több európai topklub által is megkeresett német válogatott játékos, Marco Reus.

A Bild beszámolója szerint az új szerződése aláírása előtt két csapat kereste fel a németet, a PSG egy repülőt küldött volna Reusért, amely Párizsba viszi tárgyalni, míg az MU-nál Louis van Gaal „bájait” vetették volna be.

Reus a párizsiaknak azonnal nemet mondott, a manchesteriek holland menedzserével azonban sokkal gorombább volt.

A Bild állítja, Reus fel sem vette a telefont, amikor Van Gaal kereste, sőt később sem hívta vissza a „vörös ördögöknél” dolgozó szakembert, aki érthetően nehezményezte kiszemeltje hozzáállását.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33
Ezek is érdekelhetik