FA-kupa: hiába a csapos góljai, elmaradt a hetedosztályú csoda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 17:57
null
A csaposként dolgozó Robert Dale (11-esben) hiába duplázott, a Birmingham fordított (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó FA-kupában a még versenyben lévő legalacsonyabb osztályú (hetedik ligás) csapat, a Blyth Spartans a szünetben 2–0-ra vezetett a Championshipben szereplő Birmingham City ellen, ám a vendégek fordítani tudtak, így elmaradt a csoda. Az első osztályú csapatok közül egyedül a Newcastle United búcsúzott el a versenysorozattól, a West Bromwich Albion hét gólt szerzett, ebből négyet Saido Berahino jegyszett. A magyarok közül Bogdán Ádám kezdő volt, Király Gábor csak padozott.

A tradicionálisan jó kupacsapatnak számító Blyth Spartans története során másodszor érhette volna el az FA-kupa negyedik körét. Az eddigi legnagyobb menetelést az 1977–1978-as szezonban produkálta, amikor az ötödik körben, újrajátszott meccsen esett ki a Wrexham ellen.

A Spartans eddig 31 alkalommal jutott fel a főtáblára a világ legpatinásabb labdarúgókupájában – ehhez ebben a szezonban négy selejtezőkört kellett sikerrel venni. A blythiek először a Darlingtont (0–0, 3–0), aztán a Skelmersdale Unitedet (4–1), a Mickleovert (2–1), majd a Leek Townt (4–3) ejtették ki. A főtáblán az ötödik ligás Altrincham (4–1), majd a negyedosztályú Hartlepool United (2–1, idegenben!) esett áldozatul a Spartansnak.

A harmadik fordulóban folytatódhatott volna a csoda – nem is akárhogy. A szünetre 2–0-s előnnyel ment a másodosztályú Birmingham ellen a Blyth, miután a főállásban csaposként dolgozó Robert Dale duplájával 2–0-s előnybe került a hazai csapat. Nem lettünk volna a vendégek öltözőjében játékosként a szünetben, de az biztos, hogy Gary Rowett hatásos beszédet tartott: a Birmingham 13 perc alatt fordított és továbbjutott.

Bogdán Ádám (zöldben) augusztus 30-a óta először védett a Boltonban (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádám (zöldben) augusztus 30-a óta először védett a Boltonban (Fotó: Action Images)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A magyar játékosok közül Bogdán Ádám sérülése és műtétje után először kapott helyet a Bolton kezdőcsapatában, a Wanderers pedig hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Wigant. Király Gábor a Fulham kispadjáról nézte végig, ahogy társai a Wolverhamptonnal 0–0-s döntetlent játszanak – megismételt mérkőzés következik.

Egyetlen találkozó hozott első osztályú párharcot a harmadik fordulóban. A Premier League sereghajtója, a Leicester City hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Alan Pardew Crystal Palace-hoz való távozása miatt menedzser nélkül kiálló Newcastle Unitedet.

A játéknap legsimább győzelmét a West Bromwich Albion aratta, amely 7–0-val küldte haza az ötödosztályú Gatesheadet, az angol topklubok, köztük a Liverpool által is körbeudvarolt Saido Berahino négyszer zörgette meg a hálót.

A legtöbb gólt hozó találkozó a Tranmere Rovers–Swansea City összecsapás volt, a walesi együttes idegenben 6–2-re nyert negyedik ligás ellenfelével szemben.

A legalacsonyabb osztályú továbbjutó csapat a negyedik ligás Cambridge United lett, amely 2–1-re legyőzte a vele egy osztályban szereplő Luton Townt.

ANGLIA, FA-KUPA
3. FORDULÓ

Barnsley (III.)–Middlesbrough (II.) 0–2
Blyth Spartans (VII.)–Birmingham City (II.) 2–3
Bolton Wanderers (II.)–Wigan Athletic (II.) 1–0
Brentford (II.)–Brighton & Hove Albion (II.) 0–2
Cambridge United (IV.)–Luton Town (IV.) 2–1
Charlton Athletic (II.)–Blackburn Rovers (II.) 1–2
Derby County (II.)–Southport (V.) 1–0
Doncaster Rovers (III.)–Bristol City (III.) 1–1
Fulham (II.)–Wolverhampton Wanderers (II.) 0–0
Huddersfield Town (II.)–Reading (II.) 0–1
Leicester City–Newcastle United 1–0
Millwall (II.)–Bradford City (III.) 3–3
Preston North End (III.)–Norwich City (II.) 2–0
Rochdale (III.)–Nottingham Forest (II.) 1–0
Rotherham United (II.)–AFC Bournemouth (II.) 1–5
Tranmere Rovers (IV.)–Swansea City 2–6
West Bromwich Albion–Gateshead FC (V.) 7–0

A győztes csapatok továbbjutottak, döntetlen esetén megismételt mérkőzés következik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik