MU: Egy félidő álomfutball, egy félidő kínszenvedés - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.28. 16:39
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában a Manchester United döntetlent játszott a Tottenham vendégeként. A találkozó után Louis van Gaal, a vendégek menedzsere elmondta, az első félidőben látottakkal elégedett volt, de a második játékrésszel már nem.

„Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy elvesztettünk két pontot – kezdte Van Gaal. – Az első félidőben a szezon legjobb produkcióját nyújtotta a Manchester United, négy vagy öt gólt is szerezhetett volna. A második játékrészt azonban inkább kínszenvedésnek nevezném, mint futballnak…”Van Gaal. – Az első félidőben a szezon legjobb produkcióját nyújtotta a Manchester United, négy vagy öt gólt is szerezhetett volna. A második játékrészt azonban inkább kínszenvedésnek nevezném, mint futballnak…”

„Egyértelmű, hogy a játékosok nem tudtak két nap alatt regenerálódni, ennek az eredménye lett az, hogy ilyen csúnya lett a második félidő. A mérkőzés előtt is elmondtam már, hogy ez a hajtás csak Angliában divat, de abszolút egészségtelen az emberi test számára.”

„Jó formában vagyunk, de még szükség van néhány meccsre ahhoz, hogy megmutassuk igazán, mit tudunk – mondta Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere. – Lépésről lépésre kell fejlődnünk, de nem mondanám, hogy elégedetlen vagyok. Gratulálok a játékosaimnak!”

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
4 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17