PL: felesége is megbírságolja a menedzsert, ha szidja a bírót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.28. 10:23
null
Warnocknak oda kell figyelnie a viselkedésére (Fotó: Action Images)
„Komoly fenyegetést” kapott Neil Warnock, az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace menedzsere, aki ezentúl feleségének is kénytelen lesz fizetni, ha kritizálja a játékvezető tevékenységét.

Steve Parish, a Crystal Palace elnöke a hét folyamán korábban figyelmeztette menedzserét, fejezze be a szövegelést, és ne vitatkozzon többet a labdarúgó-szövetséggel (FA). Warnock azonban elismerte, nem főnöke szankciójától fél a legjobban, hanem a feleségéétől.

A szakember ugyanis duplán rosszul járt a legutóbb, amikor 9000 fontot kellett fizetnie azért, mert kritizálta Craig Pawson játékvezető közreműködését a Chelsea-től elszenvedett vereség alkalmával – hazatérve a neje ugyanerre az összegre „büntette” a férjét.

„Mondtam az elnöknek, mindent megtettem azért, hogy csukva tartsam a számat, mert nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy még egyszer az eredeti büntetés dupláját kifizessem. A másik fele ugyanis a nejem zsebében landol…”– mondta Warnock.

Warnock azt reméli, Garry Monk, a Swansea menedzsere megtanítja neki, hogyan kell az FA elvárásainak megfelelően viselkedni. Miközben a Palace szakvezetője bajba került, Monk ugyanis megúszta, hogy „gusztustalan” ítéletnek nevezte Michael Oliver döntését, miután a játékvezető tizenegyest ítélt csapata ellen.

„Emlékszem, mielőtt megbüntetett volna a feleségem, azt mondta: »nehogy meglássalak úgy nyilatkozni, mint Garry Monk, különben elhagylak!«. Garryt mégsem büntették meg, ezért teljesen nyilvánvaló, hogy egy igen okos emberről beszélünk, aki tudja, mit kell mondania. Azt hiszem, szükségem lesz egy-két tanácsra tőle…”

Véget érnek a nyugodt napok? Warnock felesége bekeményített…
Véget érnek a nyugodt napok? Warnock felesége bekeményített…

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Kiállítás után összeomlott a Spurs a Palace ellen, szurkolói már a szünet előtt elindultak haza

Angol labdarúgás
2026.03.05. 23:13

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59

Kl: firenzei siker Bialystokban, őrült meccsen nyert a Celje

Európa-konferencialiga
2026.02.19. 23:00

Milner csúcsbeállítása még odébb van, a Crystal Palace megszakította rossz sorozatát a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.02.08. 17:05

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09
Ezek is érdekelhetik