Anglia: 30 ezren ünnepelték állva a 10 éve elhunyt menedzsert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.14. 16:52
null
A 10. perc: Brian Clough a kivetítőn, felállva tapsoló drukkerek a lelátón (Fotó: Action Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóján, a Nottingham Forest–Derby County mérkőzésen 1–1-es eredmény született. Az 1892 óta megvívott East Midlands Derbyn a harmincezer néző a 10. percben felállva, tapssal tisztelgett a mindkét klubnál legendának számító, tíz éve elhunyt menedzser, Brian Clough emléke előtt.

Brian Clough az 1968–1969-es szezonban első nagy sikereként visszajuttatta az élvonalba a Derby Countyt, majd óriási meglepetésre az 1971–1972-es idényben megszerezte csapatával a klub két bajnoki címe közül az elsőt. 1973-ban a vezetőséggel meglévő konfliktusai miatt lemondott, s egész stábja követte – a szurkolók pedig a klubvezetők lemondását és Cloughék visszahívását követelték.

Rövid ideig edzősködött a Brighton & Hove Albionnál és a Leeds Unitednél (onnan 44 nap viharos tevékenység után kirúgták, erről az időszakról szól a The Damned United című könyv és film), majd 1975 januárjában leült a Nottingham kispadjára. A Forestet története legnagyobb sikereire vezette, 1977–1978-ban angol bajnokságot, 1978–1979-ben és 1979–1980-ban Bajnokcsapatok Európa-kupáját, 1979-ben európai Szuperkupát, négyszer pedig angol Ligakupát nyert együttesével. 1993-ban, a Forestnél eltöltött tizennyolc szezon után vonult vissza, amikor csapata kiesett a Premier League-ből.

Az alkoholizmusával hosszú ideje küzdő Cloughon 2003-ban májátültetést hajtottak végre, ezzel meghosszabbították az életét, ám nem sokáig: 69 évesen, 2004. szeptember 20-án gyomorrákban hunyt el. A Nottinghamet és Derbyt összekötő A52-es út 2005 óta az emlékére a Brian Clough Way nevet viseli. Szülővárosában, Middlesbrough-ban, illetve Nottinghamben és Derbyban szobor őrzi az emlékezetét. A Nottingham Forest és a Derby County mérkőzéseinek győztese viheti haza a Brian Clough-vándortrófeát – a vasárnapi döntetlennel ez a Derby birtokában maradt.

CHAMPIONSHIP
6. FORDULÓ

Nottingham Forest–Derby County 1–1

Brian Clough-szobor Nottinghamben és Derbyban (Fotó: Action Images)
Brian Clough-szobor Nottinghamben és Derbyban (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34

Folytatódik a Hull csodája: a Chelsea nem tudta megverni otthon az újoncot

Angol labdarúgás
2026.09.12. 18:11

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Hat gólt szerezve ment tovább a Brentford; legyőzte a Leeds a Nottinghamet az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.08.25. 23:17

Callum Styles öngóljával szerzett vezetést a Burnley a West Brom otthonában – videó

Légiósok
2026.08.23. 14:24